Newey szkeptikus a halóval kapcsolatban

F1

2016. július 16. szombat, 12:29

Szerző: Dezső Attila, Fotó: Red Bull Media House GmbH

A Red Bull technoguruja, Adrian Newey nem ellenzi a 2017-re tervezett, F1-es fejvédelmi rendszert, ugyanakkor úgy véli, hogy a halo még nem az igazi megoldás.

A Ferrari a silverstone-i szabadedzésen, a Red Bull a hétvége utáni teszten vetette be a halót, de nem mindenkinek nyerte el a tetszését. A korábban Niki Lauda által komolyan ekézett megoldásról most a Milton Keynes-iek és a Haas csapatfőnökei, Christian Horner és Günther Steiner nyilatkozott úgy, hogy okosabb lenne egy évvel eltolni bevezetését, Sebastian Vettel pedig – aki valóban tudja, milyen érzés egy halóval felszerelt autóval körözni – úgy vélekedett, hogy kilátásbeli problémák léptek fel használatakor.

A Red Bull korábbi főtervezője, Adrian Newey nincs kimondottan a halo ellen – inkább azt mondja, hogy finomítgatni kellene még a mostani változaton, mert a legutóbb kipróbált rendszer még nem felel meg a pilótafülke-védelem kívánalmainak. „Az aerodinamikai kialakításnak nincsen sok befolyása erre, de úgy hiszem, van még munka ezen a téren, és többféle megoldás is létezik” – idézte a brit szakembert az F1i.com. „Az első és legfontosabb dolog, ami meg kellene oldani, hogy amíg a kerékrögzítők hatalmas előrelépést jelentettek, sosem nyújtanak 100%-os biztonságot, és még mindig látunk lerepülő kerekeket a Forma-1-ben, ahogyan az alsóbb kategóriákban is.”

„Szerintem dolgozni kell még rajta, hiszen nem oldana meg minden típusú balesetet, mert nem csak kerekek röpködnek a levegőben. Lehet vitatkozni arról, hogy a halo legyen-e, vagy egy egyszerűbb, hosszanti, középen elhelyezkedő elem, esetleg a nyitott vagy a zárt fülke. Az biztos, hogy nehéz eldönteni. Úgy gondolom, a halo segíteni fog egyes baleseteknél, de még nem 100%-os. Ennek érdekében folytatnunk kell a fejlesztését” – tette hozzá Newey.

Forrás: www.formula.hu – RSS