Női kézilabda BL – A Buducnost Podgorica vár a Győrre a fináléban

image

A montenegrói Buducnost Podgorica múlt heti, idegenbeli sikerét követően vasárnap hazai pályán is legyőzte a norvég Larvikot, így kettős győzelemmel jutott a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjébe, ahol a Győrrel találkozik majd.
Karl-Erik Böhn, a magyar együttes vezetőedzője az MTI érdeklődésére megerősítette, hogy a finálé első meccsén a Győr lesz a pályaválasztó, mivel legutóbbi BL-döntőjén idegenben kezdett, míg a Podgorica először jutott a legrangosabb európai kupasorozat végjátékába. A tréner elmondása alapján a tervek szerint az első meccset május 5-én rendezik Veszprémben, míg a visszavágóra egy héttel később Podgoricában kerül sor.
    "Úgy érzem, ez az álomdöntő, mert a két legjobb csapat találkozik majd egymással, ráadásul ennek a két gárdának vannak a legjobb szurkolótáborai is" – mondta a norvég szakember.
Bajnokok Ligája, nők, elődöntő, visszavágók:
Buducnost Podgorica (montenegrói)-Larvik HK (norvég) 23-13 (10-7)
    Továbbjutott: a Buducnost Podgorica kettős győzelemmel, 45-33-as összesítéssel.
    Szombaton játszották:
Győri Audi ETO KC-Oltchim Valcea (román) 31-23 (19-12)
    Továbbjutott: a Győr 62-58-as összesítéssel.