Niang: “Saját kezünkben van a sorsunk”

M’Baye Niang a közelmúltban teljesen felépült sérüléséből és az orvosi stáb engedélyével megkezdte az edzéseket. A várakozások szerint a francia csatár a Juventus ellen ott lehet a pályán az Olasz kupa döntőjében.

“Volt egy sérülésem, amelynek következtében három hónapig harcképtelen voltam. Megpróbálok keményen dolgozni, hogy a kupadöntőn a legjobb formámat tudjam mutatni. A héten kezdtem el az edzéseket és jól érzem magam. Még van 10 napom, hogy visszanyerjem a legjobb formámat.” – mondta Niang a MilanChannelnek.

“A Bologna elleni győzelem nagyon fontos volt morális szempontból. Saját kezünkben van a sorsunk, de a labdarúgásban sohasem tudhatod, hogy mi fog történni. Nyugodtan kell dolgoznunk. Roma? Fontos meccs lesz, mert el kell érnünk a hatodik helyet és jó eredménnyel szeretnénk zárni a szezont a saját szurkolóink előtt.”

“Továbbá ott van a Juve elleni finálé, amely lehetővé teszi, hogy visszatérjünk a nemzetközi porondra. Legutóbb 13 évvel ezelőtt játszott döntőt a Milan az Olasz kupában. Minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni, hogy hazavigyük a trófeát.” – tette hozzá.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS