Nikolics: „A siker a következő idényt is megalapozná”, Simon: „Nálunk is vannak egyéniségek” – MK-döntős várakozások

Az MTI előzetese szerint a MOL Fehérvár FC az esélyese a labdarúgó Magyar Kupa hétfő esti fináléjának, amelyet immár nézők előtt rendeznek meg a Puskás Arénában. A két csapat ebben az idényben három alkalommal találkozott a bajnokságban, a fehérváriak mindannyiszor fölényes győzelmet arattak: 5-1-re, 5-0-ra és 4-0-ra.

“Örülünk, hogy újra nézők előtt léphetünk pályára, hiszen a labdarúgás a szurkolókért van. Egy nagy hagyományú csapat ellen játszunk, amelyet egy remek szakember irányít, de szeretnénk megnyerni a kupadöntőt, nyomot hagyni a történelemben, egy igazi sportembernek ez a célja” – nyilatkozta a finálé pénteki felvezető sajtótájékoztatóján Szabics Imre, a Fehérvár vezetőedzője. A posztját április elseje óta betöltő szakember megjegyezte, érkezése óta

egy olyan együttest ismert meg a Fehérvárban, amelynek játékosait inspirálja a tét.

Hozzátette, véleménye szerint mindkét csapatnak ötven százalék az esélye, minden találkozónak különböző a története, különösképpen igaz ez egy kupadöntőre.

Michael Oenning, az Újpest vezetőedzője elmondta, ugyan papíron nem az ő csapata az esélyes, de egy kupadöntőn bármi megtörténhet:

“Ez egy igazi ünnep lesz a magyar labdarúgás számára. Nagyon jó itt lenni a döntőben, hiszen nehéz szezon áll mögöttünk, egy remek formában lévő rivális ellen lépünk pályára.” A német tréner 2017-ben a Vasassal már játszott kupadöntőt, akkor az angyalföldiek 1-1-es döntetlent követően 11-es párbajban veszítettek a Ferencvárossal szemben. Az egyetlen hibázó Kire Ristevski volt, aki jelenleg az Újpestet erősíti, a vezetőedzője kijelentette, most is rábízna egy 11-est a védőre.

A két csapatkapitány közül a fehérváriak részéről Nikolics Nemanja megjegyezte, a trófeák azért vannak, hogy megnyerjék őket, a játékosok pedig ezzel tudnak visszaadni valamit a klubnak.

“Előttünk a lehetőség, kilencven vagy százhúsz perc választ el minket a sikertől, amely a következő idényt is megalapozná”

– mondta a válogatott csatár, aki szerint Szabics Imre érkezésével profi szemléletet hozott a csapathoz, át tudta adni az együttesnek azt a mentalitást, ami őt jellemezte játékosként. “Mindenki csúszik-mászik, védekezésben és támadásban is sokat fejlődtünk, a játékosok pedig visszanyerték az önbizalmukat”.

Simon Krisztián, az Újpest kapitánya megjegyezte, a szurkolók jelenléte plusz löketet adhat az együttesnek.

“Nagyon jó mérkőzésre számítok, az ellenfelünk ugyan kiváló formában van és ebben az idényben már háromszor is legyőzött minket, de nem ezekből a találkozókból indulunk ki. Kijavítjuk a hibákat és maximálisan koncentrálni fogunk. Tisztában vagyunk vele, milyen játékosok alkotják a keretet, de a mi oldalunkon is vannak olyan egyéniségek, akik eldönthetik a mérkőzést.”

A Magyar Kupa mostani kiírásában 480 csapat indult, a sorozat szezonbeli utolsó összecsapásán az Újpest a 11., a MOL Fehérvár FC pedig a harmadik végső sikerére hajt. A Magyar Labdarúgó Szövetség tájékoztatása szerint a szurkolók hamarosan értesülnek arról, milyen feltételek mellett vásárolhatnak belépőket a találkozóra. Az biztos, hogy jegyekhez csak online, a meccsjegy.mlsz.hu oldalon lehet hozzájutni, 2000, 3000, 4000 és 5000 forintos áron.

Az eddigi Magyar Kupa-győztesek

23 alkalommal: Ferencváros
12: MTK
10: Újpest
8: Honvéd
6: DVSC
4: Vasas SC, Győr
2: Diósgyőri VTK, Fehérvár
1: Kecskemét, Pécsi MFC, Békéscsaba, Bocskai FC, III. kerületi TVE, Matáv-Sopron, Siófoki BFC, Soroksár, Szolnoki MÁV

(MTI)