Nincs cicaharc a Formula-1-ben

F1

2015. augusztus 3. hétfő, 16:19

Szerző: Strommer Benjamin

Magyarázkodik a női autóversenyzés élharcosa, Michele Mouton, aki a Lotus-fejlesztőpilóta Carmen Jordát kritizálta: nincsen baja a spanyol hölggyel – de akkor sincs neki helye az F1-ben.

Michele Mouton minden idők talán legjobb női autóversenyzője volt aktív pályafutása során: a rali-világbajnokságon négy alkalommal is győzelmet szerzett, 1982-ben pedig az összetett pontversenyt második helyen zárta Walter Röhrl mögött. Mouton jelenleg az FIA női bizottságának tagja, a gyengébbik nem nagykövete a motorsport világában. Egy júliusi nyilatkozatában kijelentette: több női pilótát is meg tud nevezni, akik képesek lennének boldogulni a Formula-1-ben.

Ugyanakkor hozzátette: „Más, kevésbé sikeres nőknek is sikerült ugyan felmászniuk a motorsportok ranglétráján, de ezt sokkal inkább marketingstratégiáknak és sportpolitikai tényezőknek köszönhetik, az ilyenek pedig engem nem érdekelnek.” Ezzel a mondattal minden kétséget kizáróan a Lotus dekoratív fejlesztőpilótájára, Carmen Jordára célzott.

Jorda, akinek kinevezése óta számtalan kritikát kellett elviselnie, visszavágott Moutonnak. Elmondása szerint az egykori ralis valószínűleg nem látja át a Formula-1 működését, személy szerint még sosem látta a királykategória közelében, pedig már maga is több ízben elhívta nagydíjakra. Jorda meg is ismételte az invitációt, hogy megmutassa, „mit is csinálok, és mi is az az F1-es autó.”

Ezúttal ismét Mouton fordulója következett, a 64 esztendős francia azonban most újabb támadás helyett visszavonulót fújt. „Számomra nincs szó semmiféle vitáról. Én csak arról beszéltem, hogy a nőknek, akik a Formula-1-be jutnak, az eredményeik miatt kell oda kerülniük. Nem is emlékszem pontosan, hogyan fogalmaztam, néhány nevet említettem meg, azokét, akiknek támogatom a Formula-1-be jutását. Semmi bajom nincs Carmennel, a legjobbakat kívánom neki. Itt a történet vége” – mondta a spanyol AS lapnak.

„Nincs szükség vitára. De ha megkérdeznek arról, kinek kell a Formula-1-ben lennie, úgy gondolom, egyeseknek jobbak az eredményeik, mint neki. Ennyi. Nincs bajom vele, azt hiszem, a szavaim kiragadták a kontextusukból” – tette hozzá azért hozzá, azaz változatlanul kitartott álláspontja mellett: szerinte Jorda nem F1-es alapanyag.

Forrás: www.formula.hu – RSS