Nincs ok a hajózási tilalom elrendelésére a balatonfüredi úszó világbajnokság térségében

Az illetékes hatóságok napi rendszerességgel vizsgálják a tó vízének minőségét Balatonfüred térségében, amelyről folyamatosan megnyugtató jelzéseket továbbítanak a pénteken kezdődő II. FINA Junior Nyílt Vízi Úszó Világbajnokság megrendezésére készülő Magyar Úszó Szövetségnek, valamint a Szervező Bizottságnak.

,,Semmiféle veszélyről, még elenyészőnek számító szennyeződésről sincs tudomásunk, a Balaton vízének tisztasága elsőrangú, így a legutóbbi sajtótájékoztatónkon eshetőségként megemlített hajózási tilalom elrendelésére aligha lesz szükség – tájékoztatta Dr., Szabó Tünde, a Magyar Úszó Szövetség főtitkára, a szervező bizottság ügyvezető igazgatója a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársát. – Hozzá kell tennem, hogy a kijelölt versenypálya egyetlen pontján sem keresztezi az ismert hajózási utakat, ettől függetlenül a vízi rendészet arra is ügyelni fog, hogy egyetlen vízi jármű se közelíthesse meg a világbajnokság résztvevői számára fenntartott zárt területet.”

A megkettőzöttnek is minősíthető elővigyázatossági intézkedésekre többek között azért van szükség, mert júniusban a szintén Balatonfüreden megrendezett Magyar Úszás Napja rendezvénysorozat – amelynek az Európa Kupa is része volt – magyar és külföldi résztvevői közül többen is fertőzést kaptak a tóban. Továbbra is pontosan megnevezhető okból, illetve annak ellenére, hogy a helyszínen elvégzett két szakszerű vizsgálat semmiféle rendellenességet nem mutatott ki.

Az időjárási előrejelzések szerint pénteken reggel 16 fokos lesz Balatonfüreden a levegő hőmérséklete, amely a nap folyamán 25 fokra emelkedhet. Hasonlóra lehet számítani szombaton és vasárnap is, felhős égbolttal, kisebb esőkkel.

,,Számunkra az a legfontosabb, hogy délelőttönként hány fok lesz a víz hőmérséklete – folytatta Dr. Szabó Tünde. – Egyelőre úgy tűnik, hogy 19-20 fokos ,,pálya” fogadja majd a világbajnokság résztvevőit. A FINA előírásai szerint a verseny akkor is megtartható, ha csupán 16 fokot mutat a vízhőmérő. A szerdától várható felmelegedés valószínűleg ,,nekünk dolgozik.”

Mindehhez csupán annyit, hogy két éve a londoni nyári játékokon a 10 kilométeren aranyérmet nyert Risztov eva és a hozzá hasonlóan megedződött vetélytársai 18 fokos vízben teljesítették az olimpiai távot.

Telekom Sporthír Szolgálat – Szalay Péter

Found 3249869 2440460

 

 

A cikk olvasása a musz.hu weboldalon.

Share: