Női Euroliga: Európa tetején a Kirishi

leneuroligakirishi01

Az Euroliga döntőjét az orosz együttes nyerte egyetlen góllal az Olympiakosz ellen, így otthon ünnepelhetett.

leneuroligakirishi01

Az Olympiakosz ötméteresek után verte a Sabadellt, míg a Kirishi három találattal győzött a Mataro ellen az elődöntőben, így jöhetetett össze a görög-orosz találkozó.

Nos, a négyes döntő házigazdái 4-1-es etapot produkáltak az első negyedben Ivanova kettőt is jegyzett ekkora. A második nyolc percben kezdett magára találni az Olympiakosz kettőt is hintettek, így már 4-3-ra fel is jött. A hajrában Simanovich rezgette meg a hálót, így 3-5 állt a nagyszünetben az eredményjelzőn.

A fordulás után 1-1-es etapot produkáltak az együttesek, így továbbra is maradt a közte kettő a zárónegyedre. A negyedik nyolc percben Prokofyeva villant, 4-7. Az utolsó percekben hiába jött két görög gól, ez csak a szépségtapaszra volt elég. A 7-6-os végeredmény azt is jelenti, hogy a Kirishi lett az Euroliga győztese.

A harmadik helyen a Sabadell végzett, miután a Matarot verte.

Euroliga, döntő:

Olympiakosz – Kirishi 6-7 (1-4, 2-1, 1-1, 2-1)
Gólszerzők: Plevritou 2, Eleftheriadou 1, Avramidou 1, Asimaki 1, Emmolo 1 ill. Ivanova 2, Prokofyeva 2, Simanovich 1, Glyzina 1, Ryzhkova 1

A harmadik helyért:

Sabadell-Mataro 7-5 (3-0, 1-2, 1-3, 2-0)
Gólszerzők: Forca 2, Domenech 2, Garcia 2, Tabani 1 ill. Gibson 2, Bonamusa 1, Bach 1, Meseguer 1

(Fotó: LEN/twitter)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS