Női Euroliga: káprázatos hajrával döntőben az UVSE

UVSE-Olympiakosz

A női Euroliga elődöntőjében az UVSE 5-1-es utolsó negyedbeli teljesítményével megfordította az Olympiakosz elleni találkozót. Holnap a Sabadell ellen vívják Áts Bertalan lányai a finálét.

UVSE-Olympiakosz

Holnap finálé (fotó: UVSE.hu/facebook)

Az UVSE nagyon fogadkozott a hétvége előtt, hogy ők a végső győzelemért utaznak. Nos, az első részfeladat teljesült, hiszen az Olympiakoszt egy fantasztikus utolsó negyedbeli hajrával fektették kétvállra Keszthelyiék. A mérkőzésen szinte végig a görög együttes vezetett. Az utolsó negyedet 7-10-es hátrányról kezdhette meg a magyar együttes. Ezek után Keszthelyi duplájával már csak egy volt közte, sőt Antal révén már 10-10 állt az eredményjelzőn. Kuna már a vezetést is megszerezte a liláknak, erre jött még Bianconi válasza, de Kisteleki gólja a 12-11-es végeredmény jelentette. Az UVSE győzelemével a bejutott a holnapi fináléba, ahol a házigazda Sabadell lesz az ellenfele.

Női Euroliga, elődöntők: 

UVSE-Olympiakosz Pireusz 12-11 (2-3, 3-4, 2-3, 5-1)
Gólszerzők: Keszthelyi 3, Tóth I. 2, Kisteleki H. 2, Antal 2,  Csabai 1, Kuna 1, Takács 1 illetve Eleftheriadou 3, Avramidou 3, Eggens 2, Asimaki 1, Bianconi 1, Emmolo 1,

CN Sabadell (spanyol)-Kinef Kirishi (orosz) 12-11 (2-2, 4-1, 3-4, 3-4)
Gólszerzők: A. Espar 3, C. Espar 2, Doemench 2, Garcia 2, Forca 2, Domenech 2, O’Donnell 1, illetve Glyzhina 5, Krimer 2, Prokofjeva, Ryzhkova 1, Zubkova 1, Ivanova 1,

A holnapi program:

11.00 Olympiakosz Pireusz-Kinef Kirishi (bronzmérkőzés)
12.30 UVSE-Sabadell (döntő) – Digi Sport 2

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS