Női futballsiker: Allegra Poljak lőtte a hét gólját

A női Magyar Kupa-döntő első találatát, Allegra Poljak sarkazását választották a hét legszebb góljának a Gól című műsorban.

A Ferencváros magabiztos, 6–0-s győzelmet aratott az ETO FC Győr ellen a Förch Női Magyar Kupa döntőjében, ezzel sorozatban harmadik évben hódította el a trófeát. Míg az ETO FC Győr már azzal történelmet írt, hogy bejutott a kupadöntőbe, addig a Ferencvárosnál ez már lassan kezd megszokottá válni: a legutóbbi három fináléban ott volt, 2015-ben és 2016-ban meg is nyerte a sorozatot. Az idei döntőt az Új Hidegkuti Nándor Stadionban játszották a felek, meglehetősen cudar időjárási körülmények között.

A Ferencvárost a legkevésbé sem zavarta a rossz idő: már a 2. percben megszerezte a vezetést, nem is akármilyen góllal: egy bal oldali beadás után a kapunak háttal álló Allegra Poljak gyönyörűen, sarokkal továbbított a hálóba (1–0), és ezzel a Győr mellett valahol ő is történelmet írt, hiszen korábban még nem fordult elő, hogy női találatot válasszanak a hét góljává az M4 Sport Gól című műsorában.

A találatot az M4 Sport oldalán lehet megtekinteni, az akció 13:10-től kezdődik.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS