Női junior vb: Csoportgyőzelmet és negyeddöntőt ért a brazil-verés

Szoros első félidő után, a harmadik negyedben eldöntötte női junior válogatottunk a meccset Brazília ellen. A győzelem csoportelsőséget, negyeddöntőt és plusz egy “szabadnapot” ért.

juniorvbvolosz01

Dél-Afrika és Új-Zéland válogatottjain is könnyedén jutott túl mindkét együttes, így lányainknak a mai napon a csoportgyőzelem, és a negyeddöntőbe kerülés volt a tét a junior vb-n.

Jóval nehezebb meccsre lehetett számítani, mint az előbb felsorolt kettő. Ez az első negyedben meg is mutatkozott, hiszen 2-2 állt az eredményjelzőn. Ahogy tegnap is a második nyolc perc elején indult be Gurisatti, úgy most is, hiszen Új-Zéland ellen hármat szórt, még most kettőt, hozzá csatlakozott Horváth és Skiter is. A brazilok kapaszkodtak, ám a nagyszünetben 6-5 volt az állás ide.

A harmadik negyedben erőt demonstráltak a lányok, 4-0-yerte meg ezt az etapot a csapat, Gurisatt duplázott, Szilágyi és Horváth is betalált, így öt góllal vezetett a csapat az utolsó nyolc perc előtt. A záróakkord 1-1-el zárult, így 11-6-ra győzött a csapat és negyeddöntős. Legközelebb pénteken 16:20-tól játszik a csapat az ausztrál-spanyol meccs győztesével. A tét immár az elődöntő lesz a vb-n.

Női junior világbajnokság, (Volosz, Görögország) csoportmérkőzés:

Magyarország – Brazília 11-6  (2-2, 4-3, 4-0, 1-1)
Gólszerzők: Gurisatti 5, Horváth 2, Skiter, Leimeter, Máté, Szilágyi illetve Duarte 3, Chiappini 2, Abla 1

Sz. B.

Fotó: volos2015.com

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS