Az első félidő kiegyenlített küzdelme után a második játékrészben nagyobb hullámok is követték egymást. Először a Győr került négygólos hátrányba, de egy fantasztikus hatgólos sorozatot követően nemcsak kiegyenlített, de az előnyt is megszerezte. Ezt követően érezhető volt a vendégcsapaton az emberfeletti koncentráció és magabiztosság, amelyből sem az emberhátrányok, sem a hazaiak rutinja nem tudta az ETO-t kibillenteni, így végül háromgólos előnnyel vághat neki a hazai, végső összecsapásnak.
GYŐRI AUDI ETO KC – Larvik HK 21-24 (13-12)
Larvik, 4400 néző.
Győri Audi ETO: Lunde – Görbicz 8 (4), Lekic 1, Löke 6, Radicevic 5, Szepesi, Amorim 2. Csere: Kovacsics 1, Rédei-Soós 1, Orbán. Kiállítások: 8 p. Vezetőedző: Ambros Martín
Larvik HK: Leganger, Larsen, Blanco 5, Breivang 1, Hammerseng, Koren Riegelhuth 5 (1), Mörk 2. Csere: Edin 3, Breistol 1, Breistoel, Sulland 4, Wibe, Sando, Bille. Kiállítások: 2 p. Vezetőedző: Ole Gustav Gjekstad
„A Larvik támadásban tudott újat mutatni, az is látszódott, hogy a korábbiakhoz képest több cseréjük is volt. Ez nem ugyanaz a csapat, mint a középdöntőben, kellett némi idő, hogy összeálljunk, és megállítsuk őket. Ezen a mérkőzésen is láthattuk, hogy ha elveszítjük a koncentrációt, alábbhagy a fegyelmünk, gondok lehetnek belőle. Mindezek tudatában kell nekivágnunk a második mérkőzésnek.” – nyilatkozta a mérkőzésről Ambros Martín, a Győr vezetőedzője.
Jovanka Radicevic, aki 5 góllal járult hozzá a gólgyártáshoz, már szintén a második mérkőzésre koncentrál: „Fontos győzelem volt a mai, de semmi nem fejeződött be. Ki kell elemeznünk a hibáinkat, és ki kell javítanunk szombatra. A második mérkőzés is 60 perc óriási küzdelem lesz, fejben, lélekben sziklaszilárdnak kell lennünk, és végig hideg fejjel, átgondoltan kell játszanunk.”
Szilágyi Andrea



