A magyar női kézilabda-válogatott legfeljebb csak azért dicsérhető meg a vasárnap zárult franciaországi világbajnokság után, mert az olimpiai selejtezőt érő nyolcadik helyen végzett.
Németh András szövetségi kapitány csapatát csak akkor premizálta volna a hazai szövetség, ha a legjobb hét között zár. Ez nem történt meg, mert a 15 napos torna utolsó hetében mind a négy mérkőzését elveszítette, és olyan történelmi kudarc is érte, mint az Angola ellen fájdalmas fiaskó.
A társaság felemás képet mutatott. Egyrészt képes volt sztáregyüttesek ellen klasszis teljesítményre: a későbbi aranyérmes oroszokkal szemben – többszöri biztos vezetés után – csak egy góllal kapott ki a negyeddöntőben, a bronzérmes németekkel döntetlent játszott, míg a negyedik helyen záró románokat legyőzte. Ugyanakkor "sikerült" pontot veszíteni az olimpiáról biztosan lemaradó spanyolokkal szemben, nyögvenyelősen nyerni a japánok ellen, javuló formát, aztán siralmas játékot bemutatni a Koreai Köztársaság ellen, végül pedig kikapni Angolától. Ez utóbbi még nem fordult elő, mint ahogy az sem, hogy egy afrikai válogatott – még ha földrésze legjobbja is – legyőzze a magyarokat.
Hasszan Musztafa, a nemzetközi szövetség (IHF) elnöke ki is emelte: ez volt az első női vb, amelyen – Dél-Koreát leszámítva – ázsiai, afrikai és amerikai csapatok megszorongatták az erősebb európaiakat.
Hogy miért jutott idáig a magyar válogatott, arra a kapitány még nem kívánt reagálni. Mint mondta, annyira szégyelli magát, és jelenleg nincs olyan állapotban, hogy ezt megtegye.
Azért annyit közölt, hogy ha a játékosokat nem lehet motiválni, illetve képtelenek egymásért harcolni, ráadásul az egyik legfontosabb poszton, a jobb átlövő helyén nincs megfelelő formában lévő ember, akkor szinte képtelenség előrébb jutni.
A játékosok szerint a kapus Pálinger ezen a vb-n is remek teljesítményt nyújtott, és csak azért nem volt képes többre, mert az előtte védekezők nem segítették eléggé. Sok volt a kiállítás, és a fal – ahogy önkritikusan fogalmaztak – ementáli sajtra hasonlított, annyi volt benne a lyuk. A jobb szélen Kovacsicz és Balogh elfogadhatót nyújtott, extra nélkül. A jobb átlövő Mehlmannt sokat bírálták a teljesítménye miatt. Tény, hogy fontos szituációkban hibázott, majd aztán nem is számított rá a kapitány. Mentségére szolgálhat, hogy közvetlenül a vb előtt beteg és sérült volt. Németh András kényszerből a jobbkezes – vagyis elvileg nem erre a posztra termett – Görbiczet foglalkoztatta, csakhogy így a torna All Star-csapatába is beválasztott győri klasszis nem tudott rendesen szervezni, pedig az a fő erőssége.
A beállósoknál az újonc Szamoránsky jól szerepelt, Borbás szintén hozta a tőle elvárhatót, pedig sérülten játszott a két hét alatt. Bal átlövőben Tóth – amíg bírta erővel – extraklasszis teljesítményt nyújtott, de ilyen terhelést ő sem tudott elviselni. Ferling volt az egyedüli, aki a "nagy hármas" (Pálinger, Görbicz, Tóth) mögé fel tudott nőni, bár nem a vb teljes ideje alatt.
A bal szélen Vérten keveset hibázott, Kirsner viszont egybehangzó vélekedések szerint nem hozta azt, amit tud. Szűcs kellemes meglepetés volt, amikor tudott, segített a csapaton.
Összességében elmondható, hogy a magyar válogatott korábbi önmagához képest visszaesett, mert a meghatározó emberek mögött nincsenek olyanok, akik egy-egy összecsapásra kiválthatják őket, két hétig pedig nem lehet csúcsformában játszani. Ehhez járul, hogy a legmagasabb szinten nem lehet "lyukas poszt", minden helyre kell megfelelő tudású és formájú játékos.
Az olimpiai kvalifikációs sorozat még nem ért véget: március 28. és 30. között ötkarikás selejtező vár a csapatra. Amennyiben Angola megnyeri a jövő hónapban esedékes Afrikai Nemzetek Kupát, akkor Románia, Lengyelország és Japán lesz az ellenfél. A kvartett első két helyezettje jut ki a pekingi játékokra. Ha Angola valami csoda folytán nem lesz első, abban az esetben Németország, Svédország és Kuba vár a magyarokra.
MTI
