Női Ob I: Rangadónak indult, sima UVSE győzelem lett a vége

DSCN8800

A címvédő és a tavalyi ezüstérmes már a harmadik fordulóban találkozott egymással a női OB I-ben. A mérkőzésen esélyt sem adott az UVSE a Szentesnek és magabiztosan győzött.

DSCN8800

Már a női Ob I harmadik körében egy szuperrangadót rendeztek. A tavalyi bajnokság két döntőse csapott össze. Az előző szezonhoz képest az UVSE erősödött, a Szentes pedig kicsit gyengült. A mérkőzés előtt a lilák 100%-os mérleggel álltak, még a Kurca-partiak egy győzelemmel, és egy vereséggel várták a találkozót.

Szinte ugyanúgy kezdte a Szentes a mérkőzést mint a Dunaújváros ellen, akkor 4-0 után dobták az első találatot, most 2-0 után. Az első negyed egygólos vendég előnyt hozott. A második nyolc percben kinyílt a meccs. Az UVSE könyörtelenül használta ki helyzeteit a Szentes pedig támadásban nem tudta átlőni a zónát és Bujka Barbarát is hatástalanították a vendégek. A nagyszünetben 2-8 állt az eredményjelzőn.

A fordulás után sem változott semmi, az UVSE-nek már nyolc gól is volt az előnye, ebből faragott Bujka büntetőből. A záróakkordban sokáig nem esett gól, egészen a hajrá kezdetéig, amikor Farkas mínusz hatra hozta fel a hazaiakat. A liláknál már a fiatalabbak is játéklehetőséget kaptak, akik derekasan helytálltak, de gólig nem jutottak. A vége 10-4-es vendég győzelem lett.

Női Ob I., 3. forduló, A csoport:

Hungerit Szentes – UVSE 4 -10 (1-2, 1-6, 1-2, 1-0)
Gólszerzők: Bujka 2, Gémes 1, Farkas 1 ill. Keszthelyi 3, Antal 2, Kisteleki 2, Szücs 2, Csabai 1

Tóth László, a Szentes edzője: Nem voltunk bátortalanok, kimaradt rengeteg helyzetünk, így saját magunkat bizonytalantottuk el, és egy ilyen csapat ellen ez nem fér bele. Megvoltak a helzeteink, amiket ha belövünk izgalmas, szoros meccs lett volna.

Áts Bertalan, az UVSE edzője: Az első mérkőzésünk nem úgy sikerült, ahogy terveztük, de most jól sikerült minden. Összeszedték magukat a lányok, hiszen csak egy napot tudtuk készülni a válogatott hét miatt. Az egyik kulcs mindenképp az volt, hogy kivedtük az ellenfél két legjobbját a játékból Bujka Barbarát és Kör Kis Rékát.

További program, a 3. körből:

BVSC Diapolo – DFVE

ZF-Eger – Szeged

Tabella:

1. UVSE 6 pont
2. BVSC-Zugló Diapolo 6 pont
3. Dunaújváros 3 pont
4. Hungerit Szentes 3 pont
5. ZF-Eger 0 pont
6. Szeged 0 pont

Sz. B.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS