Női röplabda BL: világsztárokkal is csatázik az első sikeréért küzdő Vasas

A magyar csapat az előző, valamint a 2019/2020-as idényben is a selejtezőből jutott a csoportkörbe, ám ott nem sikerült meccset nyernie, ahogyan a 2021/22-es szezonban az alanyi jogon főtáblás Nyíregyházának sem. Magyar csapat legutóbb épp a szabolcsiak révén, még a 2002/03-as idényben tudott győzni a legrangosabb európai kupasorozatban.

A Vasas a B csoportban a májusban döntős török Eczacibasi, a kisebb világválogatottat építő, Kántor Sándort másodedzőként foglalkoztató olasz Scandicci, valamint a bolgár Marica Plovdiv mellé kapott besorolást.
“Most sem kerültünk könnyű csoportba, ugyanis az első két kalapból két, a végső győzelemre is esélyes klubbal találkozunk, amely világsztárok sorát foglalkoztatja. Ellenük szeretnénk felszabadultan játszani, ugyanis azokon a meccseken semmi veszítenivalónk nem lesz” – mondta az MTI-nek Jannisz Atanaszopulosz, a Vasas görög vezetőedzője.

A tréner kiemelte, a bolgár bajnok Plovdiv ellen már más lesz a helyzet, ott – főleg hazai pályán – lehet esélye csapatának arra, hogy megszerezze első BL-sikerét.
“Egyre jobban kezdjük megtalálni azt a játékot, amit szeretnék látni a csapattól, remélem, ez a következő hetekben még inkább így lesz. Keményen dolgozunk nap mint nap, hogy a lehető legjobban felkészüljünk a BL-re, az őszüknek egyértelműen a hazai Plovdiv elleni meccs lesz a csúcspontja” – tekintett előre Atanaszopulosz a november végi, érdi összecsapásra.

A vezetőedző hozzátette: a BL-találkozók mellett a magyar bajnokságban is ezekben a hetekben találkoznak majd a legerősebb riválisokkal, ami segíti a minél jobb felkészülésüket a nemzetközi szereplésre.

A Vasas nyáron szerződtetett, kétszeres Bajnokok Ligája-győztes török feladója, Buket Gülübay azt mondta: nagyon boldog, hogy első, nem nevelőklubja, a VakifBank Istanbul csapatában lejátszott BL-meccsét éppen Törökországban, a családja és a barátai előtt vívhatja majd.
“Azért igazoltam nyáron a Vasasba, hogy minél több játéklehetőséget kapjak. Ez egyelőre megvan, úgy érzem, én is és a csapat is egyre inkább belelendülünk. A múlt pénteki, Szent Benedek RA elleni magyar bajnokin nyújtottuk eddigi legjobb teljesítményünket a szezonban, szeretnénk ezt tovább vinni” – jelentette ki a 24 éves irányító.

Gülübay elmondta, tudják, hogy az első két fordulóban két nagyon nehéz mérkőzés vár rájuk, de biztos abban, hogy az utolsó labdamenetig küzdeni fognak, és megpróbálják annyira megnehezíteni a sztárcsapatok dolgát, amennyire csak lehet.
A Vasas a hazai meccseit az Érd Arénában játssza majd.

A BL-ben az öt kvartettből az elsők egyből negyeddöntőbe jutnak, a másodikok és a legjobb harmadik ezért egy oda-visszavágós rájátszáskört játszik, míg a másik négy csoportharmadik a CEV Kupa negyeddöntőjébe kerül.

A sorozat másik magyar érdekeltségű együttese, a válogatott Kiss Grétát foglalkoztató német SC Potsdam a török bajnok Fenerbahcéval, a lengyel Budowlani Lódzzsal és a szlovén Calcit Kamnikkal küzd majd a továbbjutásért.

A Vasas Óbuda Bajnokok Ligája-programja:
november 8., szerda: Eczacibasi Dynavit Istanbul (török)-Vasas Óbuda, Isztambul 17.00
november 15., szerda: Vasas Óbuda-Savino Del Bene Scandicci (olasz), Érd Aréna 19.00
november 29., szerda: Vasas Óbuda-Marica Plovdiv (bolgár), Érd Aréna 19.00
december 6., szerda: Savino Del Bene Scandicci-Vasas Óbuda, Firenze 18.30
január 10., szerda: Vasas Óbuda-Eczacibasi Dynavit Istanbul, Érd Aréna 19.00
január 16., kedd: Marica Plovdiv-Vasas Óbuda, Plovdiv 18.00

Írta a Magyar Hírlap