Női U17: a hajráig pontszerzésre álltunk az írek ellen

Női U17-es válogatottunk a szünetben még vezetett az írek ellen az Európa-bajnoki selejtező elitkör franciaországi minitornájának első fordulójában, de az ellenfél az utolsó percben fordítani tudott, és megszerezte a három pontot.

A mérkőzés előtt az írek számítottak a találkozó esélyesének, de a pályán két hasonló képességű csapat feszült egymásnak, végig kiegyenlített volt a találkozó. Eleinte az írek próbálkoztak többször lövéssel, de igazán komoly veszélyt az első félidőben nem jelentettek a kapunkra. Helyzeteink nekünk is voltak a szünet előtt, az egyikből, a 26. percben megszereztük a vezetést is: Csiki Eszter passzát követően Vachter Fanni vette be az írek kapuját (1-0). A 35. percben Vachter újabb gólt szerezhetett volna, de nagy helyzetben ezúttal nem célzott pontosan.

A második játékrészben sem változott sokat a játék képe, de az 56. percben egy szöglet utáni lepattanó labdát Noonan a kapunkba továbbított, kiegyenlítve az állást (1-1). A folytatásban mindkét csapat előtt megvolt a lehetőség a gólszerzésre, de a hajrát az írek bírták jobban, és a 80. percben, egy ellentámadás végén (amelyet egy erősen tizenegyesgyanús szituáció előzött meg az ír kapu előtt) Kelly megszerezte az ellenfél győztes találatát (1-2).

A csoport másik mérkőzésén a házigazda franciák 1-1-es döntetlent játszottak a csehekkel, így az írek vezetik a csoportot. A magyar válogatott hétfőn a franciákkal mérkőzik meg.

– Jól mentek a lányok, megvoltak a lehetőségeink, az első félidőben több gólt is szerezhettünk volna – értékelt a mérkőzést követően Schumi Dorottya szövetségi edző. – A második játékrészben is eljutottunk néhányszor az ellenfél kapujáig, de a játékosok rendre rossz döntéseket hoztak, sokszor egyénileg akarták befejezni az akciót. Mindent megtettünk a győztes gól érdekében, de a végére elfáradtunk, és úgy éreztem, sok esetben a játékvezetői ítéletek is az ellenfelünket segítették. Nagyon sajnáljuk, hogy így alakult a mérkőzés vége. A második mérkőzés ennél is nehezebb lesz, és mivel ez a meccs sokat kivett a játékosokból, emellett kisebb sérülések is nehezítik a dolgunkat, több helyen is változtatni, frissíteni kell hétfőn.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS