Női U19: két mérkőzés Ukrajnában

Kedden és csütörtökön is vár egy mérkőzés Turtóczki Sándor csapatára Beregszászon.

Női U19-es válogatottunk szeptember közepén lép pályára a hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtező minitornán, ahol ellenfelei a német, a szerb és a kazah együttes lesznek. Addig még négy mérkőzés vár a csapatra, ezek közül kettő ezen a héten az ukránok ellen, kettő pedig Ciprus ellen, hazai pályán.

Turtóczki Sándor az ukrajnai túrán nem számíthat minden alapemberére, így lehetősége nyílik kipróbálni egy-két új játékost is.

– Rövid idő áll rendelkezésünkre a rendkívül nehéznek ígérkező Eb-selejtező tornáig, és a felkészülés során is akadnak nehezítő tényezők, ugyanis a Ferencváros BL-selejtezőt játszik, ezért hat-hét meghatározó játékos nem áll rendelkezésünkre az ukránok elleni mérkőzéseken – mondta az mlsz.hu-nak Turtóczki Sándor. – Ennek persze van pozitív oldalai is, hiszen lehetőséget kapnak olyan futballisták, akik most bizonyíthatják, hogy itt a helyük, és erősségei lehetnek a csapatnak a tétmérkőzéseken. Az egyik legfontosabb elvárás a játékosok felé, hogy fizikálisan teljesen felkészültek legyenek szeptember közepére, emellett már most, az ukránok elleni meccseken is szeretnék két-három ránk jellemző játékelemet viszontlátni a pályán.

A válogatott kerete:

Kapusok:

Mészár Krisztina (Győri ETO)

Schildkraut Fruzsina (Szegedi AK)

Védők:

Turányi Lilla (MTK Hungária FC)

Csányi Diána (MTK Hungária FC)

Németh Napsugár (MTK Hungária FC)

Kun Barbara (Viktória-Trend Optika FC)

Németh Hanna (Kóka KSK)

Zoltán Bettina (Kóka KSK)

Középpályások:

Szakonyi Emese (Viktória-Trend Optika FC)

Gruber Brigitta (Kóka KSK)

Farádi-Szabó Edina (MTK Hungária FC)

Fleck Nikolett (Győri ETO)

Török Kitti (1. FC Femina)

Magyarics Zoé (Viktória-Trend Optika FC)

Vancsik Viktória (Kóka KSK)

Támadók:

Süle Dóra (Győri ETO)

Kós Petra (MTK Hungária FC)

Kocsán Petra (Kóka KSK)

Forrás: www.mlsz.hu – RSS