Női U19: Magabiztos német győzelem Telkiben

Az Eb-selejtező elitkörre készülő női U19-es válogatottunk Telkiben fogadta a németek korosztályos csapatát.

Az Eb-elitkörre való közvetlen felkészülés épp csak elkezdődött, de máris egy roppant kemény ellenfél várt a Turtóczki Sándor vezette együttesre: a világ egyik legerősebb csapatával, a német korosztályos válogatottal mérkőzött meg Telkiben. A mérkőzés úgy alakult, ahogyan azt előzetesen várni lehetett: a németek irányítottak, a magyar válogatott pedig próbálta felvenni a vendégek diktálta ritmust. Az első félidőben jól tartotta magát csapatunk, de a német vezetőgólt nem tudta megakadályozni, a 18. percben, egy szabadrúgás után megszerezték a vezetést a vendégek. Az első félidőben Varga Luca bemutatott egy-két nagy védést a kapunkban, ám közvetlenül a szünet előtt a jelentős fizikális fölényben lévő németek megduplázták az előnyüket.

Jól kezdtük a második félidőt, a csereként beállt Kiss Stella kétszer is elfutott a jobbszélen, az első akció végén az egyik német védő kezezett, a megítélt büntetőt azonban Kiss nem tudta értékesíteni, a kapus védett. Az 58. percben, a sokadik veszélyes szélről érkező beadás után nem tudtunk felszabadítani, a vendégek pedig egy fejessel háromra növelték előnyüket. A folytatásban nagyobb helyzet egyik kapu előtt sem alakult ki, 0-3-ra végződött a találkozó.

0404_hun_ger_u19noi13

– Amit a mérkőzés előtt kértem a lányoktól, azt viszontláttam tőlük a pályán, de a németek erősebbek, gyorsabbak voltak nálunk, és ahogyan arra számítani lehetett, dominálni tudtak a mérkőzésen. Az eredmény reális, de azért sajnálom, hogy kihagytuk a tizenegyest, jó lett volna, ha eredményesek tudtunk volna lenni a világ egyik legjobbja ellen – értékelt a mérkőzést követően Turtóczki Sándor.

Magyarország-Németország 0-3 (0-1)
Magyarország: Varga Luca – Fél Patrícia, Csigi Eszter, Turányi Lilla, Német Hanna (Rozmis Gabriella, 87.), Fél Alexandra – Krascsenincs Petra (Gelb Mónika, 70.), Grúber Brigitta (Kun Barbara, 70.), Csányi Diána, Magyarics Zoé (Kiss Stella, 46.) – Süle Dóra (Pilán Tímea, 85.)

Forrás: www.mlsz.hu – RSS