Női U19: Megnehezítettük a világelitbe tartozó spanyolok dolgát

A hazai rendezésű Eb-elitkör 1. csoportjának második mérkőzésén a magyar női U19-es válogatott végig nagy szívvel küzdött a világelitbe tartozó spanyol válogatott ellen, és végül 3–0-s vereséget szenvedett.

A magyar válogatott bravúros eredménnyel, a dánokat is legyőzve első helyen zárta a montenegrói Eb-selejtező tornát, amivel kivívta a jogot az elitkörös Eb-selejtezőre. Csapatunk az 1-es csoportba került a sorsoláson, és házigazdaként vehet részt a küzdelemben, amely már a kontinenstornára kvalifikál.

Turtóczki Sándor csapata sorrendben Belgiummal, Spanyolországgal és Oroszországgal mérkőzik meg a csoportban. Első mérkőzésén a válogatott helyt állt a nagyobb játékerőt képviselő belgákkal szemben, vasárnap pedig a közvetlen világelithez tartozó spanyol válogatott volt az ellenfél.

A nyitómeccshez hasonlóan, ezúttal a biztos védekezésre épült a csapat játéka, és labdaszerzés után próbált kontrázni a válogatott. A mérkőzést a spanyolok irányították, sok passzos, pontos labdabirtoklással igyekeztek a magyar védelem mögé kerülni, de a védelmünk jól állt a rohamokat. Sőt, a meccs legnagyobb lehetősége a magyar csapat előtt adódott, mikor a 20. percben Rodríguez kapus alászaladt egy bal oldali szögletnek, ám a védők fel tudtak szabadítani, mielőtt az üres kapuba lőttük volna a labdát.

Ezt követően sem változott a meccs képe: a spanyol támadósor és a magyar védelem összecsapásairól szólt a mérkőzés. A nagy szívvel küzdő magyar csapat ellen akcióból nem is tudott gólt szerezni ellenfelünk, megtette viszont szabadrúgásból: Damaris Egurrola lőtt védhetetlen 22 méterről a bal felső sarokba (0–1).

A gól után is támadásban maradt a spanyol válogatott, és növelte előnyét, miközben a 36. percben kettős balszerencse érte a magyar csapatot: előbb Lucía García fejese pattant a kapufáról befelé (0–2), majd másodpercekkel később a megsérülő középcsatárunkat, Süle Dórát kellett lecserélni – a helyén Krascsenics Petra folytatta.

A szünetben Kocsán Petra állt be Oláh Adrienn helyére, és az 52. percben kis híján szépített is: a tizenhatos jobb sarkánál gyönyörűen fordult le a védőjéről, betört a kapu előterébe, majd a hosszú sarkot vette célba, de a kapus szép vetődéssel hárított. A kipattanó Krascsenics elé került, de a védőktől szorongatva már nem tudta irányítani a labdát, és mellé-fölé lőtt.

A rendkívül labdabiztos, gyorsan és ötletesen futballozó spanyolok a második félidőben is uralták a mérkőzést, bizonyítva, hogy nem véletlenül tartoznak a világ legjobbjai közé, és a 77. percben egy harmadik góllal tették biztossá a győzelmüket.

A párhuzamos mérkőzésén Belgium szintén 3–0-ra verte Oroszországot – a csoport utolsó mérkőzésén utóbbi csapat ellen lépünk pályára, a tét a harmadik hely megszerzése.

Magyarország–Spanyolország 0–3 (0–2)
Gól: Egurrola (26.), García (34.), Marcos Moral (78.)

Magyarország: Varga Luca – Rozmis Gabriella, Turányi Lilla, Csigi Eszter, Kun Barbara, Németh Hanna, Csányi Diána (Gruber Brigitta 78.), Csiki Anna, Oláh Adrienn (Kocsán Petra a szünetben), Gelb Mónika, Süle Dóra (Krascsenics Petra 36.)

Május 26., péntek:
Magyarország–Belgium 0–1 (0–1)
Spanyolország–Oroszország 3–1 (0–1)

Május 28., vasárnap:
Spanyolország–Magyarország 3–0
Belgium–Oroszország 3–0

Május 31., szerda:
Oroszország–Magyarország, Hidegkuti-stadion, 16.00
Belgium–Spanyolország, Dabas, 16.00

Forrás: www.mlsz.hu – RSS