Női válogatott: Gólzáporos győzelem Kanada ellen

Budapest, 2016. március 15.
Kasó Orsolya véd a Magyarország - Kanada nõi vízilabda felkészülési mérkõzésen, a budapesti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2016. március 15-én.
MTI Fotó: Kovács Tamás

Női válogatottunk négygólos győzelmet aratott Kanada ellen.

Budapest, 2016. március 15. Kasó Orsolya véd a Magyarország - Kanada nõi vízilabda felkészülési mérkõzésen, a budapesti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2016. március 15-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

MTI Fotó: Kovács Tamás

Telt ház és parádés hangulat fogadta a magyar és a kanadai válogatottat a Hajósban, ahol az Eb-győztes csapatunkat ünnepeltük. Legutóbb Kazanyban csapott össze a két válogatott, ahol 10-7-re győztünk. Bíró Attila csapata az olimpiára, míg Kanada az egy hét múlva esedékes kvalifikációs tornára készül.

A mérkőzés elején rendre a kanadai válogatott szerzett vezetést, az utolsó másodpercekben 3-3-as állásnál egy időkérés után Keszthelyi bombáját fogta a kapus, de a kipattanót szenzációsan csavart be Antal, így 4-3 volt ide. A második nyolc percben beindult a válogatott, hiszen egy 5-0-ás etapot produkált. Parádés gólokkal rukkolt elő a csapat, elég csak Keszthelyi lövéseire vagy Bujka találataira gondolni. Ellenfelünk két előnyt is elrontott, de másfél perccel a nagyszünet előtt Eggens szépített, 9-4. Az utolsó szó azonban megint a magyar csapaté volt, hiszen Kisteleki Hanna is betalált.

A harmadik negyedben zárkózott Kanada. Zsinórban hármat is suhintottak a juharlevelesek egyet centerből és kettőt előnyből lőttek, 10-7, de a háromgólos előnyünk megmaradt a záróakkordig. A negyedik negyedben kiegyenlített volt a küzdelem. 15-13-nál kétgólosra apadt az előny, de ekkor jött Takács majd Bujka gólja. A végén még egy emberelőnyös gól is érkezett Czigány révén, ezzel 18-13-ra győzött Bíró Attila együttese.

Barátságos mérkőzés: 

Magyarország–Kanada 18–14 (4–3, 6–1, 2–5, 6–5)
Hajós uszoda, 1000 néző. Vezette: Molnár P., Deslierres (kanadai)

Magyarország: Kasó – Antal D. 1, Kisteleki H. 1, Szücs G., Keszthelyi R. 5, Bujka B. 4, Csabai D. Csere: Czigány D. 2, Takács O. 2, Illés A., Tóth I. 2, Garda K., Gangl E. (kapus). Szövetségi kapitány: Byíró Attila

Kanada: Gaudreault – Alogbo 1, Monton 1, Wright 3, M. Eggens 3, Robinson 1, Perrault. Csere: McKee 1, Bekhazi 2, Fournier, C. Eggens, Crevier 1, Yelizarova 1, Colterjohn (kapus). Szövetségi kapitány: David Paradelo

Gól/emberelőny: 6/8, ill. 6/12
Gól/ötméteres: 2/2, ill. –

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS