Női világliga: fájó vereség – elúszott a szuperdöntő

noi valogatott magyar-orosz01MTI

Egy nyári világeseménnyel szegényebbek lettünk, nem jutott ki női válogatottunk a világliga szuperdöntőjébe.

noi valogatott magyar-orosz01MTI

Fotó: MTI / archív

Már az első negyedben elhúzott az orosz együttes, hiszen 4-1-et mutatott az eredményjelző. A második negyedben 5-1 után, feljöttünk 6-4-re, de ezek után is el tudtak húzni a hazaiak 10-6. még egyszer fel tudtunk állni, hiszen 11-9-nél ismét felcsillant a remény, de erre is volt az oroszoknak két válasza. A vége 13-11-es verség, ami azt is jelenti, hogy idén nem leszünk ott a fináléban.

„Bíztam abban, hogy nem érezzük meg a hiányzóinkat – sajnos végül nem így lett. Helyenként úgy nézett ki, nem lesz probléma, ám összességében a végére kiderült, ezúttal lyukasak voltunk néhány poszton. A védekezés nagyon nem tetszett, ilyen meccsen, egy orosz válogatott ellen idegenben nem lehet csak helyenként jó védekezéssel meccset nyerni. Arról nem beszélve, hogy az elején könnyű gólokat ajándékoztunk nekik, amivel nyilván az önbizalmukat is erősítettük, és ugyan megvolt a folytatásban a sanszunk akár az egyenlítésre is, magunknak köszönhettük az egészet. Tanulságos, elgondolkodtató mérkőzés volt az Európa-bajnokságra és a jövőre nézve is” – értékelt Bíró Attila az mvlsz.hu-nak.

Világliga, európai selejtező, utolsó forduló:
Oroszország
–Magyarország 13-11 (4–1, 3–3, 3–4, 3–3)

Korábbi mérkőzésen:

Spanyolország–Hollandia 10-11 (3-2, 2-3, 2-4, 3-2)
Gólszerzők: García 4, Pena 2, A. Espar 2, B. Ortiz 1, J. Forca 1 ill. van der Sloot 4, Wolves 2, Sleeking 2, Sevenich 1, Toorn 1, Genee 1

A csoport végeredménye: 1. Spanyolország 11 pont, 2. Hollandia 9 pont, 3. Oroszország 6 pont, 4. Magyarország 7 pont

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS