Női világliga: Gólszegény találkozón győztük le a franciákat

noi valogatott - magyar-francia mti01

Női válogatottunk végig vezetve végül négy góllal győzte le a gallokat a világliga-selejtező utolsó fordulójában.

noi valogatott - magyar-francia mti01

Bolonyainak nagyokat kellett védenie

A magyar válogatott a franciákat fogadta a világliga-selejtező utolsó fordulójában. A mieinknek mindenképp nyernie kellett, hogy életben tartsa a szuperdöntőbeli reményeit.

A mérkőzés elején Bujka Barbi villant, majd Antal egy megúszás végén 2-0-ra növelte az előnyt. A hajrában Somhegyi csavargólja is megszületett, ami utólag a találkozó legszebb találata lett, 3-0. A második nyolc percben nem sikerült bevenni a francia kaput. Tegyük hozzá, a játékvezetők egy szabályos Antal gólt nem adtak meg, hiszen a labda a hátsó vasról jött vissza, így maradt a nagyszünetben a háromgólos magyar előny.

A fordulás után tovább tartott a gólcsend. Elől a kapufát forgácsoltuk, és előnyből sem sikerült betalálni, de a gallok is hadilábon álltak a gólszerzéssel. A záróakkord már láthattunk három találatot. Csabai kétszer is eredményes volt, míg közte Guillet lőtte ki a rövidet, így egy igen gólszegény meccsen 5-1-re győzött Bíró Attila csapata.

Női világliga-selejtező: 

Magyarország–Franciaország 5–1 (3–0, 0–0, 0–0, 2–1)

Magyarország: Bolonyai – Antal 1, Czigány, Kisteleki H., Takács O., Bujka 1, Illés Csere: Horváth B., Gurisatti, Somhegyi 1, Csabai 2, Szilágyi. Szövetségi kapitány: Bíró Attila

Franciaország: Derenty – Bachalier, Guillet 1, Tardy, Mahieu, Daule, Clerc. Csere: Millot, Leroux, Barbieux, Cesca, Jaskova. Szövetségi kapitány: Fillipos Szakellisz

Gól/emberelőny: 0/10, ill. 0/4
Gól/ötméteres: -, ill. 0/1

A csoport állása:
1. Hollandia 12 pont
2. Magyarország 11 pont
3. Olaszország 10 pont
4. Franciaország 0 pont

Női világliga-selejtező: 

Magyarország – Franciaország 5-1 (3-0, 0-0, 0-0, 2-1)

Élő szöveges tudósításunk a mérkőzésről:

Vége a mérkőzésnek, 5-1-re győztünk

– Gurisatti durrantja a kapufára fórból

– két perc van vissza a meccsből

– az ismétlésnél Csabai eredményes 5-1

– Bíró Attila időt kér, fórban támadhatunk, nincs gól

– a hajrára fordulunk, 4-1 még mindig

– Guillet messziről, 4-1 (majd’ huszonhét percet kellett várni a francia gólra)

– Csabai úszik meg, 4-0

– előnyből sem megy

– Horváth Brigitta lövése jön le a kapufáról

nincs gól ebben a negyedben sincs gól, 3-0

– a franciák kérnek időt

– előnyből sem megy

– képtelen betalálni a két csapat, két perc vissza negyedből

– Bolonyai védett egy nagyot

– egy szabályos gólt nem adtak meg nekünk, ugyanis a hátsó keresztlécről jött le a labda, de a játékvezetők azt hitték, hogy a kapufáról.

– két negyed után 3-0

– a másik oldalon sincs gól

– nincs gól

– fórban a franciák, időkérés

– kiállított játékos ott, de elkapkodjuk

– mindkét oldalon a center erőltetik a csapatok, sikertelenül

– egy-egy kimaradt lehetőség mindkét oldalon

Vége az első negyednek, 3-0-ra vezetünk.

– nincs gól, most Bíró Attila kér időt

– francia időkérés

– Somhegyi centerből, szép csavargól 3-0

– Antal is beköszön, 2-0

– Bujka Barbi eredményes centerből, 1-0

– a ráúszás következik

– a bemutatás zajlik

– Bíró Attila fiatalított amúgy sem idős csapatán

– a mérkőzés 18 órakor kezdődik

– női válogatottunk a világliga selejtezőt zárja a franciák ellen

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS