Női vízilabda Eb: sima győzelem a németek ellen

Két vereség után megszerezte első győzelmét a magyar női vízilabda-válogatott, amely kedden a németeket verte 26-4-re a Splitben zajló 35. Európa-bajnokságon.

Fotó: MTI

Bíró Attila szövetségi kapitány olimpiai bronz- és világbajnoki ezüstérmes együttese az első két rangadóhoz képest jóval szerényebb képességű riválissal találkozott a harmadik fordulóban, ennek megfelelően önbizalomnövelő sikert aratott úgy, hogy egyszer sem került hátrányba és csupán egyetlen mezőnyjátékosa maradt gól nélkül.

A női tornán szereplő 12 csapatot két hatos csoportba osztották, melyekből az első négy jut a negyeddöntőbe. A magyarok legközelebb csütörtökön a házigazda horvátokkal találkoznak 17.30-tól.

A magyar csapat előbb a görögöktől szenvedett kellemetlen vereséget, majd kínos, kilencgólos különbséggel maradt alul a vb-bronzérmes hollandokkal szemben. A két kudarcot követően Bíró Attila szakvezető a hétfői szünnapra pihenőt adott tanítványainak, akik így a németek elleni találkozót követően újult erővel kezdhetik meg a felkészülést a hétfői negyeddöntőre, ahol vélhetően a címvédő spanyol gárda lesz az ellenfél. A keddi összecsapáson Peresztegi-Nagy Kinga és a koronavírusos fertőzése után még nem százszázalékos Parkes Rebecca maradt ki a 13 fős meccskeretből.
Az első két magyar támadás még nem hozott gólt, de a gyorsaságáról ismert Vályi megúszásból hamar megszületett a vezetés, majd a második találatot is a ferencvárosi játékos lőtte, amivel kellően meg is nyugtatta társait. Ezt követően ugyanis ziccerig játszott akció végén Szilágyi, aztán egyéni villanásból Gurisatti is feliratkozott a góllövők közé. Eközben a magyarok remekül védekeztek a rendre bejátszással próbálkozó németek ellen, akik egyedül a nyáron Magyarországra igazoló Vosseberg klasszis góljával tudtak szépíteni. A negyed végére Gurisatti és Dömsödi is duplázott, utóbbi lőtt egy gyönyörű csavargólt center pozícióból.

A második felvonás gólgyártását Mahieu nyitotta meg egy újabb jó bejátszást követően. A németek legtöbbször lövésig sem jutottak támadásban, de ha mégis, akkor erőtlen kísérleteik semmiféle problémát nem okoztak Magyarinak. Elöl közben Faragó távolról, Mahieu pedig közelről növelte az előnyt, majd a meccs első emberelőnyét a csapatkapitány Garda váltotta gólra. Érezhetően egyre nőtt a magyar játékosok önbizalma, szinte senki nem tudott hibázni, különösen a szünetben öt gólnál tartó Gurisatti volt elemében. A második nyolc percet 10-0-ra nyerték Bíró tanítványai.

A fordulást követően Kiss váltotta Magyarit a magyar kapuban, de ez semmit sem változtatott a rivális hatástalan támadásain. Elöl ugyanakkor elkezdtek könnyelműbb megoldásokat választani a magyarok, akik így eleinte csak fórból találtak be Farkas révén. A játékrész meglepetését egy távoli német gól szolgáltatta, de utána Kiss azonnal javított az első emberhátrányos szituációban, amikor kétszer is nagyot védett. Az utolsó negyed előtt harmadik lövéséből már betalált Leimeter is, amivel 20 gólnál tartottak a magyarok.

Az utolsó nyolc percben maradt a kevésbé koncentrált játék, így Faragó pontos lövésére a játéknap előtt a góllövőlistát kilenc találattal vezető Vosseberg válaszolt egy távoli bombával, majd Leimeter góljára Ludwig. Hogy az utolsó negyedet is a magyarok nyerjék, arról az immár egyaránt triplázó Leimeter, Vályi, Horváth és Farkas gondoskodott.

Vízilabda Európa-bajnokság, nők, 3. forduló, A csoport:
Magyarország-Németország 26-4 (7-1, 10-0, 3-1, 6-2)
magyar gólszerzők: Gurisatti 5, Mahieu, Leimeter, Vályi, Horváth, Farkas 3-3, Dömsödi, Faragó 2-2, Szilágyi, Garda 1-1

További eredmény:
B csoport:
Szerbia-Szlovákia 9-6 (3-1, 2-1, 2-3, 2-1)
később:
Franciaország-Spanyolország 13.00
Olaszország-Izrael 19.00
A csoport:
Horvátország-Románia 17.30
Görögország-Hollandia 20.30

(MTI-vizipolo.hu)