Női vízilabda Világliga – Ötméteresekkel bukta el az elődöntőt a magyar csapat

A magyar női vízilabda-válogatott ötméteresekkel kikapott a spanyoloktól a világliga európai döntőjének szombati elődöntőjében. Bíró Attila olimpiai bronzérmes együttese a szombati bronzmeccsen az olaszokkal játszik.

A két csapat a legutóbbi olimpián, világbajnokságon és Európa-bajnokságon is összekerült a négy között, mindegyik alkalommal a spanyolok diadalmaskodtak.

Az összecsapás elején úgy tűnt, az ibériai együttesnek ezúttal szinte esélye sem lesz, a magyar csapat gyakorlatilag tökéletes játékkal rukkolt elő. Támadásban szebbnél szebb gólokat lőtt, hátul pedig Magyari Alda bizonyította, miért is választották 2021-ben a legjobb női vízilabdázónak Magyarországon. A spanyolok bő három perccel a nagyszünet előtt már 8-2-es hátrányban voltak, és időt kellett kérniük.

A harmadik negyedben változott a játék képe, a spanyolok összeszedettebbé váltak, a magyarok pedig többet hibáztak, emiatt a házigazda két gólra feljött és nyílttá tette a küzdelmet.

A spanyolok lendületbe jöttek és másfél perccel a vége előtt egyenlítettek. Utolsó támadása során emberelőnyt kapott a magyar csapat, Bíró Attila időkérése után pedig Faragó Kamilla bombázott a léc alá. A forgatókönyv azonban a túloldalon is ugyanez volt, a fórt 4 másodperccel a vége előtt értékesítették a spanyolok, jöhettek az ötméteresek.

A büntetődobásoknál Magyari védésének köszönhetően az ötödik sorozatban a magyarok a győzelem kapujába kerültek, de Leimeter Dóra lövése a felső lécen csattant, majd a hetedik párban Vályi Vanda hibája döntött.

Eredmény, női világliga, európai döntő:
Elődöntő:
Spanyolország-Magyarország 19-18 (2-4, 1-4, 4-1, 5-3, 7-6) – ötméteresekkel

A másik elődöntőben:
Hollandia-Olaszország 9-7

(MTI-vizipolo.hu)