Norbi élvezné a vendégséget

Túraautó

2016. július 14. csütörtök, 17:48

Már az nagy élmény lenne, ha csak nézőként kilátogatnék a DTM-re, de még versenyezni is fogok, és mindez egy olyan pályán jön össze, amelyre régi vágyam volt eljutni. TCR Benelux, jövök!

Már a legutóbbi, portugáliai WTCC-verseny után írtam, hogy meghívtak a TCR Benelux sorozatba vendégszereplésre. Ezen a hétvégén kerül sor az érintett zandvoorti megméretésre Hollandiában, úgyhogy én is kíváncsi vagyok, mi vár rám.

Nemcsak a nevében kapcsolódik a bajnokság a nemzetközi TCR-sorozathoz, hiszen az autók pontosan ugyanolyan technikai paraméterekkel rendelkeznek, én pedig ugyanúgy Honda Civicet vezetek majd, mint a WTCC-ben, persze annak a TCR-változatát. Ezt a típust eddig csak különböző rendezvényeken vezettem, de mindig utassal, és nem 100 százalékig a határon autózva. Ha egy skála egyik végpontján a WTCC-s Civic van, a másikon pedig az utcai, akkor ez valahol a kettő között félúton helyezkedik el teljesítményben. A Hungaroringen a WTCC-s verzió kb. 1:46-os köröket megy, az utcai 2:10-et, a TCR pedig nagyjából 1:54-et.

Az autóktól eltekintve teljesen más a lebonyolítása a TCR Beneluxnak, mint bármi másnak, amihez eddig hozzászoktam. Elsőre eléggé bonyolult a rendszer, így erről lejjebb külön írtam. A lényeg, hogy összesen öt futam lesz a hétvégén, amelyeket elosztunk egymás között az újdonsült csapattársammal, Stéphane Lémeret-vel. Egyszer ő vezet, egyszer én – az előzetes tervek szerint én a szombati futamokon kapok lehetőséget.Stéphane-nal egyébként már versenyeztünk egymás ellen korábban: 2010-ben a Lamborghini Trofeóban vendégszerepeltem a Hungaroringen, és akkor a másik VIP-autót ő vezette. Ez lesz a TCR Benelux második idei fordulója, és az elsőben Tiago Monteiro volt beugróként a belga pilóta párja Spa-Francorchampsban. Közösen megnyerték a kvalifikációs futamot, aztán Monteiro az első sprintfutamon is első lett. Tiago ezúttal is rajthoz áll majd egy másik Honda Civickel, ezért direkt úgy sakkoztunk, hogy Zandvoortban ugyanazokon a futamokon induljunk, ezzel is tűzben tartva a versenyszellemünket.

norbi_tcr

Ennek ellenére nyomás most egyáltalán nincsen rajtam, egyszerűen csak várom, hogy vezethessek Zandvoortban. Ez is egy olyan pálya, amelyre régóta vágytam. Igazi régi vágású kör hatalmas szintkülönbségekkel, beláthatatlan kanyarokkal. Ha visszagondolok a szimulátoros éveimre, az egyik legélvezetesebb vonalvezetésű pálya volt, örülök, hogy próbára tehetem magam rajta. A WTCC nyári szünetében egyébként is jól jön a versenyzés, mert hiába más az autó, így mégsem esek ki a ritmusból.

Ezen a hétvégén nem az eredmények számítanak elsősorban, hanem az, hogy kiélvezzem minden pillanatát. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy félvállról veszem a kihívást: ugyanúgy felkészülök a pályából és az ellenfelekből, de azért ott lebeg a szemem előtt, hogy ez vendégszereplés – a vendégséget meg élvezni kell. Nagyon várom például a DTM-et, hiszen most Zandvoortban a német túraautó-bajnokság lesz a főattrakció, én pedig eddig csak egy ilyenen voltam 2014-ben a Hungaroringen. Biztos átsétálok majd a DTM-paddockba körülnézni, hiszen a presztízsét tekintve a legnagyobb zárt karosszériájú bajnokságról van szó. Szándékosan nem túraautót írtam, mert az én szememben a DTM kicsit kilóg ebből a sorból, hiszen a leszorítóerő mértéke ott sokkal nagyobb, illetve az autók váza is csak kis mértékben hasonlít az utcai változatokéra – ez a bajnokság sok elemében inkább a Forma–1-hez közelít. Ezért is érdekel.

A TCR Benelux lebonyolításáról:

Öt futam lesz a hétvége során: egy 60 perces megbízhatósági és négy 20 perces sprint futam. A legelső, az úgynevezett kvalifikációs futam a megbízhatósági verseny, amiről három dolgot fontos tudni.

1. A szurkolók dönthetik el, hogy ki hányadik helyről induljon. Egy facebookos alkalmazás segítségével lehet szavazni a pilótákra, és a voksok mennyisége alapján alakul ki a rajtsorrend.

IDE KATTINTVA LEHET SZAVAZNI!

2. Már itt megkezdődik a pontgyűjtés, a győztes ötven, a tizedik két pontot kap.

3. A 60 perc alatt van egy kötelező boxkiállás, ami azért fontos, mert az ez előtt futott leggyorsabb körök alapján alakul ki a 3. sprint futam rajtsorrendje, a kiállás után elért leggyorsabb körök pedig az 1. sprint futam rajtjáról döntenek.

A 2. és a 4. sprint futamok fordított rajtrácsosak lesznek a WTCC-hez hasonlóan, de ezeken az azokat megelőző 1., illetve 3. futam végeredménye fordul meg, nem pedig a kvalifikációs sorrend. A négy sprint futamon a győztesnek 25, a tizediknek egy pont jár, tehát itt a pontozás éppen feleannyi, mint a kvalifikációs futamon.

TCR BENELUX ZANDVOORT IDŐTERV

Péntek

14:00 Kvalifikációs futam (60 perc)

Szombat

9:55 Első futam (álló rajt, 20 perc)

kb. 10:18 Második futam (repülő rajt, 20 perc)

Vasárnap

16:25 Harmadik futam (álló rajt, 20 perc)

kb. 16:48 Negyedik futam (repülő rajt, 20 perc)

Forrás: www.formula.hu – RSS