Norbinak fontosabb a Honda sikere

WTCC

2016. május 9. hétfő, 19:06

Szerző: Czinege Ádám, fotó: dppi

Michelisz Norbert nyilatkozott a marokkói hétvége után. A magyar pilóta rendkívül elégedett volt a Honda hármas sikerével, ezt még a saját győzelménél is sokkal fontosabbnak tartja.

A hétvégi főfutamon Robert Huff, Michelisz Norbert és Tiago Monteiro sorrendben értek be a Honda versenyzői az első három helyen. A kétszeres privát bajnok pilóta számára az a fontos, hogy a csapattársai és ő elöl végezzenek, az, hogy melyik nyer közülük, másodlagos számára.

Ennek hangot is adott a nyilatkozata legelején: „Az autóm jól teljesített már az elejétől, de nem aggódom, hogy mi a sorrend, amíg az első három helyen a Honda versenyzői vannak. Ez egy hihetetlen eredmény számunkra. Nem voltam túl optimista, amikor láttam, hogy esik, de jó döntést hoztunk és ez így rendben van.”

Michelisz Norbi szerint az autóból előbb-utóbb ki tudnak hozni olyan teljesítményt, ami a végső győzelemhez vezethet: „Most már olyan hétvégéink voltak, ahol mi voltunk a referencia, tehát a következő lépés már a világbajnoki cím megnyerése lehet.”

 Dppi_Norbiii_05.09.

A magyar versenyző magabiztos a hátralévő futamokkal kapcsolatban: „Hasonló volt a súlyunk a Citroenekével az időmérőn, és így is elég közel kerültünk hozzájuk, bár természetesen az esős futam miatt nehéz megmondani, mekkora különbség van ténylegesen az autók között. Általánosan azt láthatjuk, hogy nagy súllyal is közel vagyunk hozzájuk, így én azt várom, hogy sokkal többet tudunk velük majd harcolni, mint az előző években, legalább egy-két alkalommal többször lesz lehetőségünk a pole-pozíció megszerzésére és a futamgyőzelemre.”

Forrás: www.formula.hu – RSS