Nürnbergen keresztül vezet az út Párizsba

Az Európai Taekwondo Szövetség hétvégi közgyűlésén sok fontos kérdésben hozott döntést. Eldőlt, hogy Nürnberg ad otthont az olimpiai kvalifikációs versenynek februárban és megvitatták a 2024-ben életbe lépő változásokat. Az ETU elnökségi tagjai, dr. Márton Zsolt Krisztián és Patakfalvy Miklós is ott volt közgyűlésen.

A párizsi olimpiára kvalifikáló versenyt áthelyezték Nürnbergbe, vélhetően a 2024. február 24-i hétvégén tartják majd meg. Ezt is bejelentették a pont Nürnbergben megtartott ETU közgyűlésen. Ezen kívül több érdemi döntésről és változásról is szavaztak és tájékoztatták a küldötteket.

  • Ott lesz a taekwondo az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon 2025-ben Észak-Macedóniában. A részleteket a következő hetekben egyezteti az Európai Taekwondo Szövetség és az Európai Olimpiai Bizottság.
  • A következő év egyik fő feladata lesz, hogy a G1-es besorolású versenyeket egységesítsék Európában. Egyebek mellett a mérlegelések, a sorsolások és a kiemelések alapjául szolgáló ranglisták közzétételének időzítésére fókuszálva.
  • 2024-től az ETU versenynaptárába bekerül a kadetek és juniorok Grand Prix versenye. Erre az európai ranglista legjobbjai kvalifikálhatnak, illetve az ETU klubversenyein vagy multisport eseményeken lehet kvótához jutni.
  • A közgyűlés döntött arról is, hogy a kadet és U21-es Eb-re, valamint a Grand Prix–re a ranglista legjobbja automatikusan kvalifikál.
  • Azok, akik a svéd European Poomsae Cupra kvótát szereztek, automatikusan kvalfikálnak az osztrák poomsae Eb-re. A versenykiírást a héten frissítik.
  • Nagyobb hangsúlyt kívánnak fektetni a bíróképzésre, évi legalább két edzőtábort terveznek éppen ezért a bírók részére.
  • Egy ad hoc bizottság létrehozásával vizsgálják a fekete és színes övesek vizsgáztatási lehetőségét és a Kukkiwon európai jelenlétét, elősegítve, hogy az övfokozatok egyenlő szintet képviseljenek Európában.
  • A PSS rendszerek fejlesztésére és új gyártók bevonására tesz javaslatot az ETU a világszövetség számára.

Taekwondo Szövetség