Nyakatekert lett az új gumiszabály

F1

2015. december 2. szerda, 21:02

2016-tól az F1-ben a pilóták 10 keveréket maguk választhatnak ki a versenyhétvégékre, és a futamokon akár három különfélét is használhatnak. Íme a Motorsport Világtanács legfrissebb döntései.

Dppi_00113013_009

A csapatok a szezon során kifejtették azon szándékukat, miszerint a jövőben változatosabb gumitaktikákkal szeretnének dolgozni a futamokon, a Pirelli pedig el is fogadta ezt a kezdeményezést, és döntött arról, hogy 2016-tól egy új, ötödik abroncskeveréket is hadrendbe állít. Ezzel párhuzamosan pedig a hétvégére vonatkozó gumiszabályok is változtak, így akár az is előfordulhat, hogy egy versenyző a futamon három különféle szárazpályás keveréket használ.

A Motorsport Világtanács szerint tehát a szabály a következőképpen módosul:

– A Pirelli mostantól nem kettő, hanem háromféle keveréket fog szállítani minden versenyre.

– Az egy hétvégére a versenyzők rendelkezésére álló 13 száraz pályás gumiszettből a Pirelli kettőt fog megnevezni a futamra, amelyek közül legalább egyiket mindenkinek muszáj lesz használnia. Emellett az olasz cég kijelöl egy további szettet, amelyet csak az időmérő Q3-as szakaszában használhatnak az oda bejutott versenyzők – ez minden esetben a pályára szállított leglágyabb keverék lesz. A maradék 10 gumiszettet pedig minden versenyző saját maga választhatja ki a három rendelkezésre álló keverékből.

– Ha a futamon nincs szükség intermediate- vagy esőgumikra, akkor a versenyzőknek muszáj legalább két különféle szárazpályás keveréket használniuk, amelyek közül legalább az egyik a Pirelli által korábban kiválasztott kell, hogy legyen.

Dppi_00115019_484

A Motorsport Világtanács emellett további döntéseket is hozott:

– A következő szezonokban is engedélyezett lesz az évközi motorfejlesztés a gyártók számára, méghozzá a következő mértékben: 2016-ban 32 zseton, 2017-ben 25 zseton, 2018-ban 20 zseton, 2019-ben 15 zseton.

– Minden újan érkező motorgyártó az első szezonja során 15, a második során 32 zsetont használhat fel.

– Virtuális biztonsági autó esetén a DRS immár azonnal használható lesz, amint elhárul a veszély és zöld jelzést kapnak a pilóták.

– A virtuális biztonsági autót mostantól az edzéseken is bevethetik, ezzel csökkentve a leállások által elveszített idő mértékét.

– A Motorsport Világtanács mindössze egy ellenszavazat mellett elfogadta, hogy Jean Todt és Bernie Ecclestone ajánlásokat tegyen és döntéseket hozzon a Formula-1-et jelenleg érintő több sürgető kérdésben, mind például az irányítás módja, a hajtásláncok és a költségcsökkentés. Todt és Ecclestone kifejezték azon szándékukat, hogy ezekben az ügyekben döntésre jussanak 2016. január 31-éig. 

Forrás: www.formula.hu – RSS