Nyílt levél Pálinger Katalinhoz!
Kedves Katalin!
Ugyan többször is „megfenyegette” a magyar kézilabdázás sokszázezres szurkolótáborát, hogy „most már nincs tovább, végleg visszavonul”, de azután többször halasztott is. Szerencsére folytatta, és további sok-sok góltól mentette meg klubja és a válogatott hálóját.
Ám most, ezzel a dabasi, tényleg utolsó fellépéssel végleg és visszavonhatatlanul átmegy befejezett múlt időbe. Akik látták, bizonyára nem felejtik el, elsősorban persze bravúrjainak sokaságát. Mert Önnek is voltak gyengébb periódusai, az Ön pályafutásában is voltak olyan események, amelyeket ma másként csinálna, de ez most már másodlagos. Jómagam nem vagyok híve az egyoldalú dolgoknak, a „csak a szépre emlékezem” hozzáállásnak, mert az ember csak akkor tanul, okosodik, ha a gyengeségekből is levonja szükséges következtetéseket.
Szóval a mérleg végül is erősen pozitív, bár szerény véleményem szerint a 2000-es olimpia és a 2003-as világbajnokság aranyérmét a magyar válogatottnak kellett volna elhoznia. Nem így történt és ezekben a fájdalmas témákban az a legszomorúbb, hogy bizonyos helyről egyetlen, önkritikus mondat az óta sem hangzott el.
http://jochapress.blog.hu/2012/06/03/nyilt_level_palinger_katalinhoz
