Nyitottan, őszintén, boldogan – ezt tanította a Győztesek Világa Nagyatádon is

Sikeres VIII. Eunice Kennedy Shriver Emléknapot tartottunk a nagyatádi Szent István Parkban!

A Nemzetközi Speciális Olimpia Szövetség alapítójára idén a Somogy-megyei Nagyatádon emlékeztünk, gyönyörű őszi napsütésben, óriási érdeklődés mellett. Sportbemutatókról, kulturális programokról és koncertekről szólt szeptember utolsó előtti szombatja, a Eunice Kennedy Shriver Emléknapon. Szabó Béla MSOSZ társelnök lendületes konferálása adta meg az alaphangot kezdéskor mindenkinek. Az eseményt Ormai István nagyatádi polgármester, Sárfalvi Péter helyettes államtitkár és Lengyel Lajos MSOSZ elnök nyitotta meg. Megható beszédet mondott a sportolók nevében Németh Csaba elnökségi tag és Wisinger János örökös, tiszteletbeli elnök úr is köszöntötte az egybegyűlteket. Méltatta Eunice Kennedy Shriver asszony munkásságát, akinek még életében az volt az elképzelése, hogy ne szomorúsággal emlékezzenek rá, hanem ezt a napot a nyitottság, az őszinteség és a boldogság jellemezze. Ez tökéletesen megvalósult szeptember 23-án is, ahol a sport és a kultúra összefonódott, épek és fogyatékossággal élők közösen érezték jól magukat. Nagyatádon a városvezetés, a művelődési központ és a sportcsarnok stábja is kitartó munkával segítette a rendezvény sikeres megvalósítását. A városi, helyi szervezeteken kívül, egyesületek is ellátogattak a rendezvényre. Az emléknap sikeréhez a város diákjai, a Rinyamenti Kézilabda Club és gyógypedagógus főiskolai hallgatók is hozzájárultak, akik önkéntesként tevékenykedtek.

Bemutatkoztak az MSOSZ Kölyök Sportolói, judósai is a közönségnek. Információkat kaphattak az érdeklődők a Családi Program Hálózatról, a Küzdj Bátran Alapítványról, a Szállj Be Te Is programról, az Egyesített Fitnesz Klubokról, az Egyesített Sportról és az MSOSZ 21 szakágáról is.

Idén újításként speciális olimpikonok is konferáltak műsorszámokat a színpadon. Így hallhattuk és láthattuk szerepelni Kurucz Tamást, Bohn Zsombort, Kovács Mihály Misut, Hammer Ádámot és Rácz Bálintot is.

Szerencsére senki nem felejtett otthon a tornacipőjét, hiszen tudták, hogy az esemény helyszínén folyamatosan adottak a sportolási lehetőségek.

A sportprogramokban való részvételre, és a színpadon való táncra buzdította a fiatalokat és időseket egyaránt a fitnesz világbajnok Kállai Ildikó, aki zenés bemelegítő tornával lepte meg és mozgatta át a közönséget, no meg a futókat, akik az egyenlőséget és a barátságot jelképező fáklyás futásra jelentkeztek. Az első 150 fő citromsárga pólóban teljesíthette a kijelölt 1 km-es távot, amelyre több százan jelentkeztek. A fáklyával futott többek között Sárfalvi Péter helyettes államtitkár, Ormai István polgármester, Módos Péter olimpiai bronzérmes birkózó, Kállai Ildikó fitnesz világbajnok, Mednyánszki Szilvia világbajnok kajakos, Srp Miklós gyalogló olimpikon, Herczeg Zoltán divattervező és sok-sok speciális olimpikon, valamint nagyatádi diák. A lángot a színpadon közösen Kovács Mihály Misu speciális olimpikon judós és Sárfalvi Péter helyettes államtitkár, öttusázó világbajnok gyújtotta meg. A futókat Növényi Norbert olimpiai bajnok birkózó is köszöntötte és bíztatta. A futókkal együtt érkezett célba annak a kerékpáros emléktúrának a mezőnye, amely egy nappal korábban Budapestről indult és 245 km megtétele után bringázott Nagyatádra. eM. Soós György fotóművész-ötletgazda, Vida Katalin a Napsugár SE Nagykőrös kerékpár edzője, Szegfű Attila és Kovács Dániel speciális olimpikon kerékpárosok, Vucskics László a Horizont SE Szigetvár kerékpár edzője, valamint Varga Mónika speciális olimpikon kerékpáros teljesítményük elismeréseként egy-egy hollóházi porcelánból készült érmet vehetett át.

A Szent István Park területén lehetett asztaliteniszezni, tollaslabdázni, kosárlabdázni, görkorcsolyázni, bocsázni, kézilabda kapura dobni, foci kapura rúgni, sorversenyben megmérettetni magukat. Ki lehetett próbálni az alpesi sízést szimulátorral, de a padlóhokit is.

Félórás koncertet adott hatalmas ováció közepette Baby Gabi, Havasi Gábor, az Animal Cannibals, Peller Károly, a Desperado, és az Acoustic Classroom is. A nap sztárfellépője Kökény Attila volt, akit alig akartak elengedni rajongói. A közös fotózkodásra kijelölt helyen hatalmas tömegek várták az ismert előadókat, akik fáradhatatlanul osztották az aláírásokat is.

Fellépett a színpadon többek között még a diósjenői Gaudate Jelnyelvi Kórus, Berta Zoltán citerán, nagyatádi kötélugrók, ritmikus gimnasztikázók, a Vadvirág Néptánccsoport, a Tam Tam Együttes, a Baranya Megyei Dél-Zselic Egyesített Szociális Intézmény Turbékpusztai székhelyének tánccsoportja, a Mozsgó Otthon tánccsoport, a Helesfai Otthon tánccsoport, a Rigópusztai Otthon tánccsoport és énekkar, valamint a dunaújvárosi “Mozdulj Diák” DSE tornacsapata.

Játékokban is kipróbálhatták magukat a jelentkezők. Az életmód és speciális olimpia történeti tesztekben, a kézműves játékokban, no meg a sportprogramokban résztvevők hasznos ajándékokat is kaptak.

A VIII. Eunice Kennedy Shriver Emléknapon „A Teljes Élet Titka” című fotókiállítás is megnyitotta kapuit a nagyatádi sportcsarnok aulájában. Kovács András fotói a speciális olimpia friss eseményeit, pillanatait, érzelmeit helyezi a középpontba, eM. Soós György és Wei Xiang képei pedig az SO közelmúltban készített felvételeit eleveníti fel portrék formájában. A tárlat október 7-ig tekinthető meg.

A nemzetközi speciális olimpia mozgalom megalapítójának, Eunice Kennedy Shriver élete példázza azt, hogyan tudja egy ember mások életét megváltoztatni, hogyan tud életeket jobbá tenni.

Az EKS nap célja, hogy együtt ünnepeljük Eunice asszony rettenthetetlen bátorságát és hatását a világra; inspiráljuk a vezetők eljövendő generációját arra, hogy szenvedéllyel és elszántsággal építsék az új világot. Reméljük, sikerült bemutatni Nagyatádon egy nagyobb szegmensét a speciális olimpiának, és bebizonyítottuk a térségben élőknek, hogy az értelmi fogyatékossággal élők épp olyan hasznos tagjai a társadalomnak, mint mi magunk. A világnak folyamatosan meg kell mutatni, hogy a fogyatékos emberek pontosan ugyanazt a tiszteletet és méltóságot érdemlik meg, mint bárki más.

Találkozzunk jövőre is, valahol, valamelyik városban, településen, de már nem szeptemberben, hanem egészen pontosan július 20-án, amikor rendezvényünkkel a nemzetközi szervezet megalakulásának centenáriumi, 50. évfordulós ünnepségsorozatának jelentős állomásához érkezünk.

Végezetül álljanak itt Eunice Kennedy Shriver asszony szavai, amelyek méltán jellemezték nagyatádi rendezvényünket is.

“A világnak meg kell mutatni, hogy az értelmileg sérült emberek megérdemlik, hogy méltósággal, tisztelettel és igazsággal bánjanak velük – s ezt pedig világosan, tisztán és drámaian megtehetjük a sportpályákon, színpadokon.”

 

Szöveg: Szőke Viktória

Fotók: Werni Gábor

 

EKS nap 2017

Forrás: http://specialolympics.hu – RSS