Nyugodt hangulatban készül a románok ellen a válogatott

Egyelőre nyoma sincs az izgatottságnak a válogatott edzőtáborában.

A-válogatottunk pénteken az Eb-selejtező csoportunkat vezető román együttest fogadja a Groupama Arénában, hétfőn pedig a második északírekkel méri össze tudását Belfastban. Rendkívül fontos selejtezők előtt áll tehát Bernd Storck megbízott szövetségi kapitány együttese, ennek ellenére a stáb és a játékosok is kimondottan nyugodt hangulatban kezdték meg a közvetlen felkészülést a találkozóra.

– Örülök, hogy végre elkezdhettük a felkészülést, régóta vártunk már erre a napra. Mindenki egészségesen érkezett meg a telki edzőtáborba, és jó állapotban várja a mérkőzéseket – mondta Telkiben megtartott sajtótájékoztatóján Bernd Storck. – Ezzel együtt nem könnyű a dolgunk, mert a játékosok különböző edzettségi állapotban vannak, ezért három csoportban kezdtük meg a munkát, mindenki a számára megfelelő terhelési szintet kapja a következő két napban, reményeink szerint szerdától már azonos fizikális állapotban kezdik meg a felkészülés hajráját a játékosok. A hétfő reggeli edzés jól sikerült, ma délutánra még egy edzőmérkőzést is beiktattunk a programba azoknak a játékosoknak, akik nem játszottak teljes meccset hétvégén.

A csapaton belüli hangulatot firtató kérdésre válaszolva a szövetségi kapitány elmondta: bár mindenki tisztában van azzal, hogy az egész ország izgatottan várja a románok elleni mérkőzést, a válogatott edzőtáborában nyoma sincs az izgalomnak, mindenki nagyon nyugodtan készül a feladatokra.

– A hangulat nagyon jó, semmiféle nyomást nem érez a csapat, mindenki kizárólag az elvégzendő munkára koncentrál – tette hozzá Bernd Storck, aki azt is elárulta, hogy egyelőre kizárólag a román válogatottra készül a csapat, a pénteki mérkőzésig nem kerül szóba a jövő hétfői, belfasti összecsapás. – Jól ismerem a román válogatottat, támadásban és védekezésben is remek játékosok alkotják a csapatukat. A gyors támadóikra feltétlenül figyelnünk kell, de minden poszton nemzetközi szinten ismert labdarúgóik vannak, nem véletlenül állnak a csoport első helyén. Nekünk azonban a saját játékunkra kell figyelnünk, arra, hogy meg tudjuk valósítani a taktikai elképzeléseinket a pályán.

08_31stáj5

A német szakember szerint sokat fejlődött a válogatott Dárdai Pál irányítása alatt, a legutóbbi, Finnország elleni Eb-selejtezőn nyújtott teljesítményre bátran lehet építeni a következő mérkőzéseken is.

– A taktikánk nagyban hasonlít majd az előző selejtezőkön látottakhoz. Bízom benne, hogy a szurkolók végig mellettünk állnak majd, és ők lesznek a tizenkettedik játékosunk a pénteki mérkőzésen, a segítségük ugyanis nagyon sokat jelenthet a románok ellen – tette hozzá Bernd Storck.

A válogatott csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs kiemelte: a játékosok örülnek, hogy óriási az érdeklődés a pénteki selejtező iránt, és mindenki biztos benne, hogy fantasztikus lesz a hangulat a Groupama Arénában.

– Fontos mérkőzés vár ránk, kétségtelenül nagy lépést tehetünk a továbbjutás felé, de azt is meg kell jegyezni, hogy nem ezen a találkozón dől el a sorsunk – mondta Dzsudzsák Balázs. – Végig nyugodtan kell futballoznunk, nem szabad túlpörögni, a túlzott akarás is veszélyes lehet. Mindenki tudja, mi a dolga, és mit kell tennie ahhoz, hogy sikerrel zárjuk a következő egy hetet. Tiszteljük az ellenfelet, de kizárólag saját magunkkal foglalkozunk, fontos, hogy megmaradjon az a stabilitás, ami eddig jellemezte a csapatot.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS