Ó kapitány, kapitányom! – Egyre több szakember gondolkodik a megbízáson

ferfi valogatott belgrad02

Az utóbbi időben a megüresedett férfi kapitányi posztra egyre több szakembernek a neve merült fel. Mutatjuk, most hol tartunk, és kik a lehetséges jelöltek.

ferfi valogatott belgrad02

Mióta tudjuk, hogy Benedek Tibor nem pályázik a kapitányi posztra egyre több szakember neve merül fel a különböző médiumokban.

Pár hete mi is számba vettük a lehetséges jelölteket, azóta már tudjuk, páran nem vállalnák posztot. Gerendás György egészen biztos, hogy nem fog pályázni (már amennyiben pályázat lesz). Kovács István sem szándékozik elindulni, legalábbis a Nemzeti Sport szerint.

Az idősebb szakemberek közül három jelölt is akad. Vad Lajos a Honvéd vezetőedzője a napokban jelentette ki, hogy hülye az, aki nem foglalkozik a gondolattal. Vincze Balázs pedig eléggé visszafogodtan fogalmazott az utóbbi hetekben, mikor erről kérdezték, de az OSC vezetőedzője elmondta, érdekelné a kapitányi szék. Gyöngyösi András viszont kijelentette, ha pályázat lesz megpróbálja.

A fiatalabb edzők közül azonban egyre több jelölt neve merül fel. Dabrowski Norbert, és Märcz Tamás nevét még mindig előszeretettel lehet hallani. Előbbi tréner erősen elgondolkodna rajta, hogy ha pályázat lenne beadná-e. Legutóbb pedig Cseh Sándor nyilatkozta azt, hogy ringbe szállna a posztért.

Egy biztos, hamarosan megtudjuk, vajon pályázat vagy kijelölés lesz-e. Az elnökség jövő hét csütörtökön tart ülést, melynek fő napirendi pontja lesz a kapitányi kérdéskör.

 

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS