Ő lehet a Loki új edzője – hamarosan bejelenthetik az érkezését

A csakfoci.hu egy hete számolt be arról, hogy nagy valószínűség szerint külföldi vezetőedzője lesz a Lokinak és hogy a horvát Zoran Zekic mellett egy másik délszláv tréner is képbe került Debrecenben. Friss információink szerint Zekiccsel megrekedtek a tárgyalások, így a korábban Diósgyőrben is dolgozó szakember nem tér vissza az NB I-be.

Így a szerb Srdjan Blagojevic lehet a befutó, a 49 éves, belgrádi születésű trénert hamarosan bemutathatják, mint új szakvezetőt. A trénernek a Loki lehet a 14. csapata 14 év alatt.

Blagojevic éveken át hazájában, főleg kisebb csapatoknál dolgozott, a legismertebb együttese a jelenleg másodosztályú, de az élvonalban is többször megfordult FK Indjija volt. 2020 januárjában aztán légiósnak állt az edző, a kazah Kaspiy Aktau kispadjára ült le, ahol összesen 53 tétmeccsen dolgozott a Transfermarkt statisztikája szerint. Innen került aztán 2021 novemberében az egyik legismertebb helyi klubhoz, az FK Astanához, ahol egészen a múlt hétig tevékenykedhetett.

Az astanai együttest a második helyen adta át utódjának, a kupában az elődöntőig jutottak, a nyáron pedig az Európa Konferencia Liga selejtezőjében is megfordult csapatával, de ott a lengyel Rakow Czestochowa 6-0-s összesítéssel továbbjutott. A múlt heti bejelentés szerint a felek közös megegyezéssel és “békében” váltak el egymástól.

Interjú Gera Zoltánnal: “Akiben nincs meg a belső motiváció, azzal nem lehet mit kezdeni; ezek a játékosok ki fognak kerülni a keretből”