Ők lesznek a Renault új juniorpilótái

F1

2016. február 3. szerda, 14:38

Szerző: Dezső Attila, Fotó: DPPI

F1-es csapatának újjáélesztésével egy időben a Renault négy, alsóbb szériákban pallérozódó fiatal versenyzőt igazolt le az a korábban több sikeres pilótát is kitermelő juniorprogramjába.

A Renault mindig híres volt arról, hogy felkarolt fiatal pilótáit nem dobja ki az ablakon egy-két év után – elég csak Fernando Alonso, Heikki Kovalainen, vagy Romain Grosjean nevét megemlíteni, akik komoly felkészülés után csatlakoztak a száguldó cirkuszhoz. A franciák nemrég bemutatták F1-es csapatukat Párizsban, ezzel egy időben pedig négy új pilótát neveztek meg a Renault Sport Academy tagjaként.

Oliver Rowland pedigréje magáért beszél, hiszen tavaly ő nyerte a Renault-világsorozat 3.5-ös szériáját, mi több, rekordot állított fel diadalai számával – a következő szezont már a GP2-ben fogja tölteni az MP Motorsportnál. A másik három pilóta, Louis Deletraz, Jack Aitken és Kevin Jörg a 2.0-s szériában rótta a köröket – az már biztos, hogy a svájci pilóta eggyel feljebb lép 2016-ban, hogy a Fortec Motorsport színeiben harcoljon a jobbnál jobb pozíciókért, Aitken és Jörg pedig a GP3-ban folytatja majd pályafutását.

„A Renault Sport Academy aláhúzza a Renault Sport Racing elkötelezettségét a fiatal és tehetséges pilóták nevelése és jövőbeli F1-es sztárok fejlesztése terén” – nyilatkozta Frederic Vasseur, a Renault Sport Formula One Team újonnan kinevezett versenyigazgatója. „Nem önzetlenségből mondom ezt, az a célunk, hogy ezek a pilóták a jövő Forma-1-es világbajnokai legyenek. Minden eszközt szeretnénk a rendelkezésükre bocsátani, hogy elérjék ezt.”

Forrás: www.formula.hu – RSS