Ökölvívó Eb – Öt orosz arany

image

Öt orosz aranyérmet hoztak a minszki ökölvívó Európa-bajnokság vasárnapi döntői.

    Ezenkívül két ír és egy-egy walesi, ukrán és azeri siker született a finálékban.
    Az Eb-n tizennégy ország szerzett érmet, köztük Magyarország, amely a 75 kilós Harcsa Zoltán és a 60 kg-os Varga Miklós révén két bronzéremmel zárta a kontinensviadalt.
    „Előzetesen egy-két éremben reménykedtem, kettőt szereztünk és ha Ungvári Istvánt kihozzák az ír Paddy Barnes ellen a negyeddöntőben, mint ahogy megérdemelte, akkor bejött volna a meglepetésérem is” – értékelt a magyar szövetség honlapjának Kovács László szövetségi kapitány, aki úgy vélte, a dobogósok mellett elismerést érdemel Ungvári, Kalucza Norbert és Nagy Krisztián.
    A szakvezető úgy vélte: az utolsó fejvédős világverseny után, hogy egy éven belül kialakul ugyanaz a szellemes, technikás, szép boksz, amely a fejvédő bevezetése előtt jellemezte sportágat, továbbá a „csupaszfejes boksz” kifinomultabb védekezést igényel majd a jövőben. Az új, profi pontozás bemutatkozásáról úgy vélekedett, hogy csak azoknak a bokszolóknak van esélyük, akik dominanciára törekednek, az úgynevezett lekövető bunyó, amely az ellenfél kezdeményezésére próbál reagálni, eredménytelen az új rendszerben.

    A döntők:
49 kg: David Ajrapetjan (orosz)-Paddy Barnes (ír) mérkőzés nélkül
52 kg: Andrew Selby (walesi)-Michael Conlan (ír) 2:1
56 kg: John Joe Nevin (ír)-Mikola Bucenko (ukrán) 3:0
60 kg: Pavlo Iscsenko (ukrán)-Vazgen Szafarjanc (fehérorosz) 2:1
64 kg: Armen Zakarjan (orosz)-Dmitri Galagot (moldovai) 3:0
69 kg: Alekszandr Beszputyin (orosz)-Arajik Marutjan (német) 3:0
75 kg: Jason Quigley (ír)-Bogdan Juratoni (román) 2:1
81 kg: Nyikita Ivanov (orosz)-Peter Mullenberg (holland) 3:0
91 kg: Alekszej Jegorov (orosz)-Tejmur Mammadov (azeri) 2. m. TKO
plusz 91 kg: Magomedrasul Medzsidov (azeri)-Szergej Kuzmin (orosz) 3:0

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.