Október 16-ig lehet nevezni a Kolonics György-emlékfutásra

Október 16-ig lehet nevezni a Kolonics György-emlékfutásra, amelyet immár 14. alkalommal rendez meg október 23-án a Kolonics György Alapítvány, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ), a BBU Nonprofit Kft. és a Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület.

Az MKKSZ honlapja alapján az időpont mellett a verseny helyszíne is a megszokott lesz, a KSI vízitelepe a Népszigeten. A részvétel ingyenes.

Az indulók három táv közül választhatnak, 2,4, 11,5, illetve 21,1 kilométert teljesíthetnek, utóbbi versenyt egyéniben és váltóban is le lehet futni.

A félmaraton női és férfi – kajak-kenus versenyengedéllyel rendelkező – első helyezettjeit vándorserleggel díjazzák.

A távok: 2.4 km, 11.5 km, 21.1 km

Időrend:

10:00 Egyéni- és váltó félmaraton (21,1km)

10:45 Középtáv (11,5km)

11:15 Rövidtáv (2,4km)

Díjazás: A félmaraton női és férfi kajak-kenus versenyengedéllyel rendelkező első helyezettjeit Vándorserleggel díjazzuk.

A KSI Vízitelepén öltöző és mosdó az esemény napján igénybe vehető. Az eseményen résztvevőket, az egyesületek által előzetesen leadott létszámoknak megfelelően, a futást követően gulyáslevessel látják vendégül. 

Forrás: MKKSZ

Post Views: 2

JochaPress