Oláh Levente lett a brandenburgi ifi torna legharcosabb versenyzője

Junior Európa-bajnokunk, Oláh Levente lett a brandenburgi nemzetközi ifjúsági torna legharcosabb versenyzője, miután veretlen maradt a versenyen, és magabiztosan nyert az utolsó versenynapon is. Mellette Zsigó Csaba győzött a negyedik napon a négy ringbe lépő magyar ökölvívó közül.

Oláh Leventének nagyon bejönnek a németországi nemzetközi verseny helyszínek, tavaly a Ruhr Játékokon is magabiztos győzelmeket aratott a juniorok között, és így volt ez Frankfurt an der Oder városában is, ezúttal már ifiként. A 17 esztendős könnyűsúlyú (60kg) versenyző az utolsó napon a Kazahsztánban született, ukrán etnikumú, de lengyel színekben bokszoló Kirill Globenko ellen bokszolt, és a szokásos magabiztos siker ezúttal sem maradt el.

Zsigó Csaba egy győzelmet követően a lengyel ifi Eb-ezüstérmes Niklas Pawlik ellen ugyan pénteken vereséget szenvedett, de a kanadai ellenfelét nagy csatában győzte le, a szíve vitte előre a 17 esztendős tehetséget, amikor a lába már nem bírta megfelelően. Csaba két győzelemmel, és egy vereséggel zárta így a brandenburgi versenyt, és korábbi torna sikerei mellett formája biztató az ifi Vb előtt.

Buza Rafael a svéd Hugo Harstedt és a bahreini Ali Bukhlaf legyőzését követően az utolsó napon az angol Osama Mohammed ellen lépett ringbe, de ezt a feladatot most nem tudta megoldani, így ezüstéremmel zárt a 18 éves versenyző. Simon Márkó szép győzelmeket követően a kanadai Mathieu Wilkens ellen az utolsó napon nem tudta azt a fordulatszámot felvenni, amelyre szüksége lett volna.

A spanyolországi La Nucia lesz a házigazdája a november közepén sorra kerülő ifjúsági világbajnokságnak, amelyen népes magyar csapat szerepel az előzetes tervek alapján, és Brandenburg remekül szolgálta a felkészülést.

„Le a kalappal Zsigó Csaba harciasságán, nagyon kemény mérkőzésen sikerült győznie, remekül harcolt. A tegnapihoz hasonló férfias küzdelemben győzött Oláh Levente is, lengyel-kazah ellenfelét egy nagyon jó mérkőzésen győzte le.

Sajnos Buza Rafinak most nem sikerült megvernie az angolt, nem sok kellett volna hozzá, de ma nem érezte annyira a bunyót, mint tegnap. Beragadt több helyzetben, kevés balkezet ütött, de ennek ellenére is jó mérkőzést csinált az angol ellen.

Simon Márkónak ma sajnos nem sikerült a győzelem, annak ellenére, hogy a teljesítménye jobb volt, mint tegnap. Kanadai ellenfele sokkal határozottabb volt, és gyorsabb is ma, de Márkó jól bírta a héten a sorozatterhelést.

Nagyon büszke vagyok a srácokra, megfelelő munkát végeznek, beleadnak mindent, és kiválóan teljesítettek a versenyen, így abszolút bizakodó vagyok az ifjúsági világbajnokságot megelőzően,” nyilatkozta a negyedik, utolsó versenynapról Ács József.

A Brandenburg Kupa negyedik napi eredményei:

51kg: Zsigó Csaba – Miguel Estrada (kanadai) 4:1

60kg: Oláh Levente – Kirill Globenko (lengyel) 5:0

63.5kg: Buza Rafael – Osama Mohammed (angol) 0:5

75kg: Simon Márkó – Mathieu Wilkens (kanadai) 0:5