Olasz bajnokság: Mérföldkőhöz érkezett a Recco

proreccosoriuszoda2015

Az olasz sztárklub hétvégi győzelmével történelmet írt.

proreccosoriuszoda2015

Megvan az ezredik (Fotó: Prorecco.it)

Szinte minden hétre jut valami érdekesség a Reccóval kapcsolatban. A múltkor kiszámoltuk, hogy a Szolnok nagy veretlenségi sorozatot tört meg, ezek után pedig jött az a hír, hogy a honi bajnokságban rekordot döntött a Recco ebben a mutatóban. A hétvégén pedig újabb mérföldkőhöz érkezett a csapat.

A 18. fordulóban a Sport Management együttesét fogadta a gárda, ahol meglepően simán győzött a csapat, a vendégektől nagyobb ellenállásra lehetett volna számítani, hiszen a harmadik helyen állnak a pontvadászatban, végül 14-4-es Recco-siker lett a vége. Ezzel az olasz csapat fennállása során az ezredik (!) győzelmét aratta. A meccs után Amadeo Pomilio, a csapat vezetőedzője így értékelte : Megvan az ezredik győzelem. Reméljük megéljük az ezeregyediket és az ezerkettediket is (nevet). Nagyon örülök, hogy így játszott a csapat. Nem volt egyszerű meccs. Nem tudom, volt-e ennél jobb védekezésünk, nagyon elégedett vagyok. – fejezte be a prorecco.it-nek.

A mágikus, ezredik szám után sem lankadhat a csapat figyelme, hiszen a pontvadászatban továbbra is fej-fej mellett áll a Bresciával, igaz egy meccsel kevesebbet játszott.

Olasz bajnokság, 18. forduló:

Pro Recco – Sport Management 14-4 (2-1, 4-2; 3-0, 5-1)

Pro Recco: Tempesti, Di Fulvio F., Mandic 1, Figlioli 3, Giorgetti 1, Sukno 2, Giacoppo, Aicardi 3, Figari 1, Bodegas 2, Fondelli 1, Gitto, Pastorino. vezetőedző: Amedeo Pomilio

Sport Management: Oliva, Di Fulvio A., Brambilla di Civesio, Coppoli, Vergano, Petkovic, Di Somma 2, Jelaca 1, Mirarchi 1, Busilacchi, Razzi, Deserti, Lazovic. vezetőedző: Marco Baldineti

További eredmények:

Sori – Posillipo 5-10 2-2, 1-4, 2-2, 0-2)

Trieste – Ortigia 10-7 (3-1, 1-2, 4-2, 2-2)

Brescia – Savona 12-6 (2-1, 3-0, 3-3, 4-2)

Aquachiara – C. C. Napoli 7-11 (1-2, 1-3, 3-3, 2-3)

Lazio – Bogliasco 8-8 (0-2, 3-2, 0-2, 5-2)

Roma-Florentia 12-10 (3-3 1-3 5-2 3-2)

Tabella: 

1. Pro Recco 51 pont
2. Brescia 51 pont
3. Sport Management 40 pont
4. C. C. Napoli 36 pont
5. Posillipo 33 pont
6. Acquachiara 32 pont
7. Savona 28 pont
8. Bogliasco 23 pont
9. Roma 20 pont
10. Trieste 19 pont
11. Ortigia 12 pont
12. Lazio 12 pont
13. Florentia 4 pont
14. Sori 3 pont

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS