Olasz lehet a következő F1-es csapat

F1

2016. május 24. kedd, 15:53

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: Prema

Egy kisebb kategóriákban komoly sikereket elért alakulat nevét emlegetik a királykategória lehetséges legújabb szereplőjeként. Ha érkeznek, a Haas által kidolgozott modellt alkalmazhatják ők is.

A Prema Powerteam a formulaautós utánpótlás-kategóriák egyik legeredményesebb csapata, amely a nemzeti Formula-4-es szériáktól a GP2-ig számos kategóriában érdekelt. Utóbbi bajnokságba idén vágtak bele, azonnali sikerrel, az első forduló után pilótájuk, Pierre Gasly vezeti a pontversenyt.

A német Auto Motor und Sport szerint az istálló számára – amely számos más tehetség mellett soraiban tudhatja Lance Strollt és Mick Schumachert – a következő lépést a Formula-1-hez csatlakozás jelenti. Beszédes lehet, hogy az olasz alakulat azzal a Theodore Racinggel van partnerségben, amely a 70-es és 80-as évek fordulóján a Formula-1-ben állt rajthoz, és szintén királykategóriás ambíciói vannak, amiről korábban már írtunk.

„A Formula-1-be lépés nem olyasvalami, amit csak úgy eldöntesz. A megfelelő körülmények szükségesek hozzá, mindennek össze kell állnia” – nyilatkozta a Prema szóvivője. Az Auto Motor und Sport szerint a Prema a Haas modelljét követi majd, azaz egy létező konstruktőrrel fognak szorosan együttműködni autójuk megépítésében. Könnyen megtörténhet, hogy ez a konstruktőr szintén a Ferrari lesz, a Prema ugyanis szoros kapcsolatban áll a Scuderiával, a maranellói versenyzői akadémia számos tagja versenyzett náluk.

Jelenleg két olasz székhelyű csapat szerepel a Formula-1-ben, a Ferrari és a Toro Rosso. A Prema legfőbb sikereit a Formula-3-ban érte el, az Európa-bajnokságban 2012 óta legyőzhetetlen.

Forrás: www.formula.hu – RSS