Olasz válogatott: Campagna ismét nagyot húzott

Olasz válogatott: Campagna ismét nagyot húzott

Ezúttal is meglepő összetartáson vesz részt az olasz válogatott. Három neves klubcsapatot is meghívott az olasz válogatott szakvezetője, hogy velük készüljön a Settebello a következő megmérettetésre.

Most nem a helyszínválasztással, – emlékezhetünk, hogy szeptemberben Caprin a tengerben strandvízilabdáztak az olaszok a spanyolokkal – hanem a meghívottakkal keltette figyelmet az olasz szövetségi kapitány. Soriba hívta az övéit egy háromnapos összetartásra. A válogatott mellé, még a Recco és az Olympiakosz is csatlakozott, sőt a német csapat is, így egy minitornának is beillik a gyakorlás, hiszen a három nap mindenki megmérkőzik mindenkivel.

A gyakorlások után elérkezik az olasz válogatott első mérkőzése az ősszel, hiszen Moszkvába utazik az együttes október 20-án, hogy azz oroszokkal mérkőzzön meg a csapat a világliga selejtező első körében. Egy hónapra rá már Rómban lesz jelenése Campagna legényeinek, a fővárosban a törökökkel játszik majd.

Az olasz válogatott programja a háromnapos összetartásra:

Október 12., hétfő:
18.00 Olaszország – Németország
19.45 Pro Recco – Olympiakosz Pireusz

Október 13., kedd:
18.00 Olympiakos Pireusz – Németország
19.45 Pro Recco  – Olaszország

Október 14., szerda:
10.00 Olaszország – Olympiakos Pireusz
11.45 Pro Recco – Németország

Az olasz válogatott kerete az összetartásra:

Marco Del Lungo, Zeno Bertoli, Christian, Nicholas Presciutti (AN Brescia), Fabio Baraldi (CC Napoli), Valentino Gallo, Vincenzo Renzuto Iodice (CN Posillipo), Matteo Aicardi, Michael Bodegas, Francesco Di Fulvio, Pietro Figlioli, Andrea Fondelli, Massimo Giacoppo, Alex Giorgetti, Stefano Tempesti, Niccolò Gitto (Pro Recco), Roberto Ravina (RN Bogliasco), Jacopo Alesiani (Carisa Savona), Giacomo Bini, Tommaso Busilacchi, Edoardo Di Somma, Paolo Oliva (Bpm Sport Management)

Sz. B.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS