Olaszországban köthet ki a Manchester United kegyvesztettje – sajtóhír

Angol sajtóértesülések szerint addig nem számol a maradással Jadon Sancho, ameddig a Manchester United élén Erik ten Hag irányítja a csapatot…

(Photo by Nick Potts/PA Images via Getty Images)

Angol lapértesülések értelmében egyre biztosabb a Manchester United bűnbakjának távozása, hiszen Jadon Sancho és Erik Ten Hag kapcsolata továbbra sem mutat javulást, így az angol támadó már a téli átigazolási szezon folyamán dobbantana. A csapat angol támadója úgy érzi, hogy Erik Ten Hag újabb áldozatává vált, hiszen Maguire és Ronaldo után most ő a csapat bűnbakja a holland edző szerint.

Az angol beszámolók szerint Jadon Sancho szóba került a Borussia Dortmund és az FC Barcelona csapataival is, azonban a legvalószínűbb opció az, hogy az angol támadó Olaszországban folytatja a karrierjét, ahol a bajnoki címről álmodozó Juventus fogadná be a játékost.

A SkySport értesülései szerint azonban csak kölcsönről lehet szó, hiszen sem a Juventus, sem pedig a Manchester United nem gondolkodik másban a tél folyamán.

fociclub