Olimpia 2024: Párizs is beszállt a küzdelembe

Párizs is benyújtotta pályázatát a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz, hogy a jelöltekkel megküzdhessen a 2024-es olimpia és paralimpia rendezési jogáért.

A francia főváros is verseng a rendezés jogáért, így már harmadik alkalommal adhatna otthont a legnagyobb világjátéknak. 1900-ban és 1924-ben már látott olimpiai küzdelmeket Párizs. Anne Hidalgo, polgármester részese volt annak a kis csoportnak, amiben a tagok az aláírásukkal tették hivatalossá Párizs olimpia rendezési szándékát. Az egyedüli kétség továbbra is Torontó városát övezi, ahol még a szervezők hivatalosan nem tudták megerősíteni a rendezés szándékát. Egyébként a város készen áll egy sportesemény lebonyolítására, hiszen itt kerültek megrendezésre az idei Pánamerikai játékok.

 louvre-museum-6Fotó: applelanguages.com

Párizs részese volt egy emlékezetes és vitatható választásnak, amikor is az utolsó fordulóban London kapta meg a 2012-es nyári játékok rendezési jogát, mindössze négy szavazattal megelőzve a francia fővárost. Azon kívül, hogy már kétszer is otthot adtak olimpiának, a város vezetése reméli, hogy az is mellettük szól, hogy olyan ikonikus építmények díszítik a várost, amit a világon élő emberek sokasága ismer. Közéjük tartozik az Eiffel-torony, a Notre Dame katedrális a Diadalív és a Louvre is.

notre_dameFotó: parizs.network.hu

 Mint ahogyan az közös lesz a pályázó városokban, Párizsnak is meg kell felelnie a NOB előírásainak, mi szerint az olimpia létesítményeit későbbi sportesemények rendezésére és lakossági felhasználásra is alkalmassá kell tenni. Ami a vizes helyszíneket illeti, Párizsnak szükség lesz egy új létesítményre, vagy jobb híján a bevált szokás szerint ők is építenek egy ideiglenes medencét egy már meglévő arénába. A legtöbb versenymedencénél – köztük az 1924-es olimpián használthoz hasonlóan – nem alakítottak ki a nézők számára megfelelő ülőhelyeket, ennek köszönhetően nézhette több mint 100 ezer ember is az olimpiai küzdelmeket.

Forrás: swimmingworldmagazine.com

N.V.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS