Olimpia: Nagy megtiszteltetés érte a horvát válogatott kapust

josip_pavic

Bő egy hónap múlva itt az olimpia, Joszip Pavicsra pedig nagy feladat vár Rióban. josip_pavic

Joszip Pavicsot érte az a megtiszteltetés, hogy ő legyen a riói olimpiai megnyitón a horvátoknál a zászlóvivő. Szomszédunk 2012-ben megnyerte a londoni olimpiát, Pavics pedig ekkor szenzációs évet zárt, hiszen a FINA megválasztotta az év legjobbjának is. Most is jó formában van, mint láthattuk akár a BL Final Sixben az Olympiakosz kapujában, a mostani hír kapcsán pedig kettőzött erővel készülhet Rióra.

Érdekesség, hogy az olaszoknál Federica Pellegrinit érte a megtisztelő feladat, a megnyitó napján pedig duplán örülhet, hiszen ekkor ünnepli 28. születésnapját.

A magyar csapat zászlóvivője Biros Péter volt négy évvel ezelőtt, mint ismeretes, eddig nem hozott szerencsét ez a nemes feladat sportolóinknak, hiszen a nyári olimpián egy kivételével nem nyertek az adott ötkarikás játékokon aranyat. Németh Imre volt, aki megtörte ezt a “rossz sorozatot”, kalapácsvetőnk az 1948-ban állhatott fel a dobogó tetejére.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS