Olimpiai bajnok lett a férfi öttusázók szövetségi kapitánya

Martinek Jánost, Kállai Ákost és Szloboda Józsefet választotta szövetségi kapitánynak a Magyar Öttusa Szövetség. A felnőtt és junior férfiakat Szöul kétszeres (egyéni és csapat) olimpiai bajnoka, Atlanta bronzérmese (egyéni) irányítja, aki eddig főtitkárként dolgozott a szövetségben.

Január  4-én döntött úgy a Magyar Öttusa Szövetség elnöksége, hogy pályázatot ír ki, és a beérkezett anyagok ismeretében dönti el, hogy ki, illetve kik vehetik át a kapitányi posztot Pálvölgyi Miklóstól, aki tizenhat éven át volt a sportág szövetségi kapitánya – emlékeztet a hazai szövetség honlapja.

Az elmúlt években megnövekedett taglétszám, valamint feladatok miatt, a Magyar Öttusa Szövetség úgy döntött, hogy – a korábbiakkal ellentétben – külön pályáztatja a női, a férfi, valamint az utánpótlás szövetségi kapitányi pozíciót. Végül négy érvényes pályázat érkezett és a mai elnökségi ülésen a korábban kijelölt bíráló bizottság álláspontját a MÖSZ elnöksége egyöntetűen elfogadta.

A döntés értelmében, a felnőtt és junior férfi versenyzők szövetségi kapitánya a kétszeres olimpiai-, négyszeres világ- és egyszeres Európa-bajnok öttusázó Martinek János lett, aki az elmúlt években megbízott főtitkárként segítette a szövetség munkáját.

A női versenyzők szövetségi kapitányi feladatait a csapatban és váltóban hatszoros világbajnoki és hétszeres Európa-bajnoki címet szerző, és eddig az utánpótlás szövetségi kapitányi posztot betöltő Kállai Ákosra bízta az elnökség.

A harmadik szövetségi kapitányi pozíciót, aki az utánpótlás irányításáért lesz felelős, Szloboda József tölti be, aki számára ez a feladat nem idegen, hiszen évek óta része volt az utánpótlás-versenyek edzői csapatának.

Az új szövetségi kapitányok megbízatása határozott idejű: 2017. február 01-től – 2018. január 31-ig, amely a felek kölcsönös megelégedettsége esetén közös megegyezéssel hosszabbítható évenként az olimpiai ciklus lezárásáig.

Martinek János, a férfi válogatottak szövetségi kapitánya
„Szeretném azzal kezdeni, hogy természetesen óriási megtiszteltetés számomra az, hogy szövetségi kapitány lehetek. Köszönöm a bizalmat és azonnal elkezdjük a munkát, mert lesz feladatunk bőven. Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem az elmúlt évek során, melyet nagyon fontosnak tartok továbbadni. Soha nem szakadtam el annyira a sporttól, hogy ne lássak bele pontosan, ne lássam, hogy milyen változások történtek és milyen változásokra van szükség. Edzői hitvallásom egy része, hogy elsősorban szellemi és nem szakmai problémákkal kell megküzdenie a szövetségi kapitánynak. Megváltozott világunkban a versenyzők motiváltsága, hozzáállása is új szemléletet kíván. Ezt helyrerakni nagy kihívás, de megoldható.”

Kállai Ákos, a női válogatottak szövetségi kapitánya
„Nagyon nagy megtiszteltetés számomra az új feladat. Nagy nevek után kapom meg a lehetőséget, hiszen Kulcsár Antalt és Pálvölgyi Miklóst követem női kapitányként, de szövetségi kapitányként még Pécsi Gábort is szeretném megemlíteni, mint nagy elődöt, bár ő nem női kapitány volt. Rengeteg feladatunk lesz és nagy kihívásokkal kell szembenéznünk, de engem mindig is motiváltak a komoly feladatok, tehát ez nem okozhat gondot. Szeretnénk majd Martinek Janival leülni és kialakítani azt a munkamódszert, amivel garantálhatjuk az előrelépést, biztosíthatjuk a megfelelő felkészüléseket. Szeretném, ha az eredményesség terén is látványos lenne a javulás, de azt nem szabad elfelejteni, hogy hosszú távban kell terveznünk és gondolkoznunk. Abban bízom, hogy a tokiói ötkarikás játékokra már egy  ütőképes és eredményes csapattal utazhatunk.”

Szloboda József, utánpótlás szövetségi kapitány
„Nagyon köszönöm az elnökségnek, hogy rám esett a választásuk. Az utánpótlás szövetségi kapitányi pozíció természetesen nagy megtiszteltetés, de legalább olyan nagy felelősség is. Szeretném az elődöm, Kállai Ákos munkáját folytatni, mert azt gondolom, hogy a program jó, a kijelölt út megfelelő és nagyon sok munkával sikeresek lehetünk. Hatalmas bázissal rendelkezünk, hiszen nagyon sok ügyes és tehetséges fiatal öttusázik, ami annak is köszönhető, hogy sok új egyesület alakult. Figyelnünk kell rájuk, segítenünk kell a munkájukat és így a tehetségekből nagyon jó versenyzőket nevelhetünk. Már túl vagyunk az idei felmérőn és nagyon várjuk a közelgő Budapest Bajnokságot, ami az ifiknek válogató lesz és remélem nagyon sokan neveznek majd, hogy bizonyíthassanak.”

Bretz Gyula, a MÖSZ elnöke
“Elegendő számú és jó minőségű pályázat érkezett a Magyar Öttusa Szövetséghez, de őszintén el kell ismernünk, hogy több jelentkezőre számítottunk. Ennek ellenére szeretném hangsúlyozni, hogy remek szakemberek adták be a pályázatokat. Az elmúlt időszakban megháromszorozódott az igazolt versenyzők száma, így tarthatatlanná vált az az állapot, hogy egy kapitány lássa el ezeket a feladatokat. Az eredményességet nem akarta veszélybe sodorni a szövetség, ezért döntöttünk az új felállás mellett. Pálvölgyi Miklós emberfeletti munkát végzett, tizenhat éve irányította a férfi, és nyolc éve a női válogatottunkat. Mostanra azonban már kiderült, hogy külön kell választanunk a területeket. A sikeres pályázatnak felsőfokú öttusa szakedzői végzettség volt a feltétele, de azt is nagyon szerettük volna, ha a versenyzők számára ismert és kedvelt szakemberek veszik át a válogatottak irányítását. Nagyon fontos, hogy jó kommunikációs képességekkel rendelkezzenek, hogy jól megértsék magukat a versenyzőkkel. Ezen kívül rendkívül fontos részükről a kapcsolattartás, a folyamatos kommunikáció megerősítése a versenyzőkkel és szakosztályaikkal. Minimum négy éves folyamatban gondolkodunk, hiszen szeretnénk, ha hosszútávon biztosított lenne az öttusázók profi felkészítése és versenyeztetése, ezen dolgozik az elnökség, és ezen fognak munkálkodni az új szövetségi kapitányok is. Biztos vagyok benne, hogy remek döntések születtek és sikerekben gazdag, eredményes munkát kívánok a kapitányoknak” – nyilatkozta Bretz Gyula, a MÖSZ elnöke

A mezőny idei első megmérettetése 2017. január 28-29-én lesz a Peridot Nemzetközi Fedettpályás versenyen.

(pentathlon.hu)

Forrás: www.mob.hu – RSS