Olimpiai döntés

A Nemzetközi Lovas Szövetség Tokióban rendezett közgyűlésén jelentős döntést hozott. Kilencvenhat igen, köztük a Magyar Lovas Szövetség szavazatával, tizenegy ellenében megváltoztatja a lovassport elmúlt Olimpiákon alkalmazott lebonyolítási formáját.

fei

Díjugratásban marad a hetvenöt páros, de a csapatok három fősek lesznek. Nincs kieső eredmény, minden csapat tag eredménye számít a végelszámolásban. Ez az jelenti, hogy az eddigi tizenöt csapat helyett, húsz ország szerezhet majd csapatkvótát a fennmaradó tizenöt helyre a csapatkvótával nem rendelkező ország lovasai egyéni kvótát szerezhetnek, de országonként maximum egyet. A 2020-as Tokiói Olimpián a díjugratásban elsőként az egyéni, majd a csapatversenyekre kerül sor. A döntés lényeges változást fog jelenteni, hiszen sokkal több országnak lesz lehetősége az Olimpiára lovassportra kijutni és a csapatversenyek is nyíltabbak lesznek.

letöltés

Forrás: www.dijugratoszakag.hu – RSS