Open Water Tournament – Közel hatszázan indultak az első fordulóban

Szombaton rendezték a nyíltvízi úszóbajnokság első fordulóját, az Open Water Tournamenten (OWT) a profik és az amatőrök Balatonfűzfő és Balatonalmádi között három és kilenc kilométeres távokon indulhattak.    Fotó: Open Water Tournament / facebook

A közel hatszáz versenyzőt húsz vitorlás és 15 mentőhajó kísérte figyelemmel, az úszófolyosót hatvan bójából alakították ki és ötszáz méterenként iránymutató tábla segítette a tájékozódást.

Az OWT-t a Budapest Urban Games-t 2014-ben megalapító csapat indította útjára azzal a céllal, hogy profi versenykörülményeket biztosítson Magyarország vizeiben az amatőrök számára is.

A kilenc kilométeres viadalon a legjobb időt Gálicz László érte el 1:50:37.48 órával, míg a nőknél Balogh Vivien 1:51:57.66 órás időeredménnyel ért célba.

A sorozat július 17-én Pakson folytatódik, ennek az érdekessége, hogy a hét és 15 kilométeres versenyt 4 kilométer/óra sebességű sodrásban rendezik majd meg. Ezt követően augusztus 21-én Gyékényesen versenyeznek az úszók.

(MTI)