Orbán Viktor is köszöntötte a csatárlegendát

Orbán Viktor is köszöntötte a csatárlegendát
Sport Kormány

A közelmúltban 80 éves újpesti csatárlegenda, Göröcs János tiszteletére adott vacsorát Orbán Viktor miniszterelnök a budai Várban.

A Karmelita kolostor teraszán volt újpesti és tatabányai csapattársak, barátok – Borbély László, Csapó Károly, Jakab János, Juhász Péter, Nagy István, Noskó Ernő, Szabó György, Tóth András – társaságában elevenítette föl a régi történeteket és elemezte a mai futballt a VVK-döntős, kétszeres KK-győztes, KEK-gólkirály, olimpiai bronzérmes, világbajnoki 5. helyezett, 5-szörös magyar bajnok egykori közönségkedvenc (a magyar futballhagyomány nagyköveteként lapunk főszerkesztője, Szöllősi György is meghívást kapott az eseményre).

Orbán Viktor a hosszú beszédet mellőzve rövid idegenvezetés után így köszöntötte a díszvendéget: „Isten éltessen, Titi bácsi, még nagyon sokáig.” A hivatalos program az ünnepelt hasonlóan rövid köszönetével véget is ért, a nem hivatalos azonban még több fogás és hegedűszó mellett folytatódott.

Forrás, fotó: nso.hu, Miniszterelnöki sajtóiroda/Szecsődi Balázs