Oroszországban a dobogót veszi célba Michelisz Norbert

Az idényzáró hétvége következik Oroszországban a túraautó-világkupában (WTCR), amelynek a 2019-es bajnoka, Michelisz Norbert a végső győzelemre már nem esélyes, de az év legjobb magyar versenyzőjeként a top háromba még odaérhet a vasárnapi végelszámoláskor. Az esélyek azonban nem mellette szólnak.

Michelisz Norbert (fotó: Isza Ferenc)

A WTCR a Fekete-tenger partján, Szocsiban zárja a 2021-es évadot, egy olyan pályán, amelyen a mezőny nagy része – közte Michelisz Norbert – sem versenyzett még soha. A magyar pilóta volt a legutóbbi tagja a mezőnynek, aki matematikailag is kiszállt a bajnoki címért folytatott harcból.

Papíron hatan esélyesek még a címre (Michelisz jelenleg hetedik a tabellán), ám gyakorlatilag nehéz elképzelni, hogy ne a tavalyi bajnok, Yann Ehrlacher nevessen a végén ismét – a kínai pénzből finanszírozott Link&Co-projekt francia címvédője 16 pontos előnnyel érkezett Szocsiba. Ez persze még behozható, hiszen 55 pontot lehet még gyűjteni, de ismerve Ehrlacher és csapata kiegyensúlyozott teljesítményét, ehhez meglepetésre lenne szükség.

Számunkra sokkal fontosabb, hogy a harmadik helyezett, hondás Esteban Guerrieri mögött ötven ponttal lemaradó Michelisz le tudja- e dolgozni a hátrányát, és így az év végi dobogóra tudja-e verekedni magát. Ehhez óriási bravúrra és szerencsére lenne szükség, ráadásul a körülmények sem kedvezőek a Hyundai magyarja számára.

– Maga a pálya nézői szempontból izgalmas futamok otthona lehet, hiszen hosszú egyenesek, kemény féktávok és széles aszfalt jellemzi, amiből következően több jó előzési pont is található rajta – fogalmazott Michelisz. – Mindez, mármint a pálya karakterisztikája, megspékelve a kompenzációs súlyok változásával, ugyanakkor nem ad okot a túlzott bizakodásra a Hyundainak.

– A pluszsúlyok tekintetében, figyelembe véve azt, hogy a rivális márkák milyen könnyítéseket kaptak, összességében rosszabb helyzetben vagyunk, mint az előző versenyhétvégén – magyarázta Michelisz. – A pálya pedig nagyon érzékeny az extra kilókra, amit a hosszú egyenesekben elérhető magas végsebesség és a kemény féktávok is erősítenek. Az előzetes információk alapján az Audi, a Link&Co, a Honda és a Cupra is előttünk lehet nyers tempóból Szocsiban.

Ez pedig kapásból

16 pilótát jelent, akik jobb alaphelyzetből indulnak.

Michelisz szerint keményen meg kell küzdeniük majd az időmérőn a top 10-be jutásért, ami ha sikerül, a fordított rajrácsos versenyen akár a dobogóért is küzdhet. Természetesen az év végi top három a cél: – Ahhoz, hogy ez sikerüljön, mindennek klappolnia kell és valószínűleg még ez sem elég, némi szerencsére is szükségem lesz – ismerte el Michelisz. – A stratégiámat azonban nem befolyásolja az év végi eredmény Szocsiban sem, ahol egyszerűen szeretném kiautózni a maximumot magamból.

A mezőny másik magyar, gyári szerződéssel rendelkező versenyzőjének, Tassi Attilának nem ismeretlen a pálya. A Honda pilótája 2016-ban Szocsiban állt először a dobogón nemzetközi versenyen, amikor a TCR International Series egyik futamán a harmadik helyet szerezte meg mindössze 16 évesen.

Tassi jól indította az idényt, Portugáliában futamot is nyert, ám az utóbbi időben alig szerzett pontot, így visszaesett a 17. helyre a bajnokságban, így valószínűleg a saját érdekeit a háttérbe helyezve segítenie kell a bajnoki címért küzdő csapattársát, Guerrierit Szocsiban.

A Zengő Motorsport jelentős súlykedvezményt kapott Szocsira, így minden adott ahhoz, hogy hosszú idő után újra eredményt mutasson fel a négy versenyzője a Cupra volánja mögött. Közülük Mikel Azcona áll a legjobban, a spanyol a kilencedik helyről várja a szezonzárót.

Az idényzáró menetrendje, szombat: 13.00: időmérő (Tv: Sport2), vasárnap: 10.15: 1. verseny (Tv: Sport2, Eurosport2), 12.15: 2. verseny (Tv: Eurosport2).

(Imagyarnemzet.hu)