Oroszországban is éjszakai futamot rendeznek?

Naplemente Szocsiban (Fotó: Charniaux / XPB Images)

Naplemente Szocsiban (Fotó: Charniaux / XPB Images)

Szocsi 2014-ben látta először vendégül a száguldó cirkusz mezőnyét, a versenyhétvége előtt pedig hosszú ideig tárgyaltak arról, hogy a helyszín egy éjszakai futammal debütál majd, végül azonban a szervezők a klasszikus, nappali viadal mellett voksoltak. Az éjszakai versennyel kapcsolatos terveket azonban továbbra sem vetették el, sőt még mindig mérlegelik a váltás lehetőségét és elemzik annak lehetséges pénzügyi hatásait – ezt nemrég Krasznodar régió alelnöke is megerősítette.

A döntés állítólag hamarosan megszületik, az idei és a 2016-os viadalra azonban az sem lesz hatással, ha az illetékesek végül az éjszakai futam mellett döntenek. „Most azt próbáljuk felmérni, milyen kereskedelmi és műszaki hatásai lehetnek ennek a javaslatnak, és természetesen a költségeket is számításba vesszük” – mondta Dr. Alekszander Szaurin a Motorsport munkatársának. „Amint ezt befejeztük, a kivitelezhetőséget is megvizsgáljuk, hogy valamikor a jövőben otthont adhassunk egy éjszakai versenynek” – tette hozzá, majd legkorábbi időpontként 2017-et jelölte meg.

Miután a Belga Nagydíj helyszínén találkozott a Forma-1 Menedzsmentet (FOM) vezető Bernie Ecclestone-nal, a futam főszervezője, Szergej Vorobjev is hasonló nyilatkozatot adott. „A legoptimistább forgatókönyv az éjszakai futamra a 2017-es évvel kapcsolatos. Lehet, hogy erre csak 2018-ban, vagy 2019-ben kerül sor, de biztosra veszem, hogy októberben [a futam ideje alatt] több információval szolgálhatok majd. Miután egy helikopterről is megtekintette a környéket, Ecclestone úr elégedett volt a kilátással és támogatta az éjszakai futam ötletét” – mondta.

Noha a hetekben felmerült, hogy az Orosz Nagydíj jövője – a bizonytalan anyagi háttér miatt – kérdésessé válhat, Szaurin nemrég egy új szerződés lehetőségéről is beszélt, sőt ennek lehetőségeiről már egyeztetett is a FOM vezetőjével (a pálya jelenlegi kontraktusa 2020-ig érvényes). „Különböző dolgokról egyeztettünk, beleértve a 2016-os megmérettetést is, amit egy másik évszakban rendezünk. Néhány szervezeti ügyön változtatnunk kell, de fontosnak tartjuk a Forma-1 oroszországi térhódítását, komolyan gondolkodunk tehát a szerződésünk meghosszabbításán” – zárta gondolatát az alelnök, aki egyébként elkötelezett támogatója az orosz Forma-1-es futamnak.

Forrás: www.telesport.hu – RSS