Orsós Sztálvira kiesett, Lévai Zoltán és Szilvássy Erik sem jutott be a negyeddöntőbe

A nők 53 kilogrammos kategóriájában szereplő Orsós Sztálvira tussal elveszítette vigaszági mérkőzését, ezzel a magyar női csapat befejezte a szereplését a belgrádi olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságon. 

Orsós Sztálvira
Orsós Sztálvira (pirosban) veszít a svéd Emma Jonna Denise Malmgren elleni küzdelemben a női birkózók 53 kilogrammos súlycsoportjának vigaszági mérkőzésén a belgrádi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A januártól magyar színekben szereplő, magyar felmenőkkel rendelkező, idén Európa-bajnoki második Orsós Sztálvira szerdán simán elveszítette második mérkőzését, ám azeri legyőzője, a kétszeres világbajnok Vanesza Kalidzinszkaja vigaszágra vitte őt. Ott egy meccset kellett volna hoznia e a bronzmérkőzésért, hogy az olimpiai kvóta kapujába kerüljön, ám azt a svéd Emma Malmgren ellen kellett volna megnyernie, akitől az áprilisi Eb-fináléban kikapott.

A „visszavágó” nem sikerült, a mérkőzés négy és fél percig tartott csupán és magyar szempontból roppant bosszantó módon zárult.

A meccs első menete óvatos, egyben akciómentes küzdelmet hozott, a szünetben Orsós passzivitásponttal vezetett 1-0-ra. A másodikban Malmgren aktívabbá vált, majd alig egy perc után levitte riválisát és mögé került (1-2). A nehéz helyzetre Orsós remekül reagált, szépen visszafogott és Malmgren fölé került (2-2), majd megpróbálta felfordítani és tusba szorítani, de a svéd erre macskaügyességgel kibújt a fogásából és ő fordította a hátára Orsós Sztálvirát, aki onnan nem menekülhetett.

 „Mindkettejüknek fontos volt ez a meccs és szerintem Sztálvira kicsit túlizgulta, ezért hibázott egy nagyon egyszerűnek tűnő helyzetben. A svéd versenyző hajlékony, ő pedig túlságosan nagy erővel próbálta megtolni, ez egy technikai hiba volt, ezen a szinten pedig nem lehet ekkorát hibázni” –

– mondta a mérkőzést követően az MTI-nek Makszim Molonov szövetségi kapitány. 

A vb kötöttfogású küzdelmei közben kifejezetten rosszul indultak magyar szempontból

A nehézsúlyú Vitek Dáriusz lépett elsőként szőnyegre és kissé erőtlennek tűnő birkózással 2-1-re kikapott a litván Romas Fridrikastól, aki egyszer ki tudta őt tolni. A BHSE sportolója lentről és állásból sem tudott mit kezdeni ellenfelével, aki összességében magabiztos sikert aratott.

A javítás elsőként Szilvássy Erik feladata volt, aki az olimpia műsorán nem szereplő 82 kilogrammos mezőnyből a horvát Bozo Starcevicet kapta ellenfélnek. A csepeliek kötöttfogásúja már az első menetben is meggyőzőbb volt riválisánál, állásból egyértelműen irányított, ám amikor riválisát passzivitás miatt leküldette (1-0), akkor nem tudta kihasználni a parterhelyzetet. A másodikban így attól kellett tartani, hogy ő lesz a büntetett, de Szilvássy ezt nem várta meg, még a szakasz első percének végén egy válldobással négy pontot szerzett, 5-0-s előnyét pedig nagyon könnyedén őrizte meg a végéig.

Szilvássy meccsének hajrájában egy másik szőnyegen már a tavalyi vb-ezüstérmes Lévai Zoltán (77 kg) is küzdött az indiai Gurpreet Singh-gel, pontosabban kis túlzással csak játszadozott vele.

A BHSE klasszisa ugyanis már az első percben is folyamatosan mozgatta ellenfelét, majd a második elején átfogta, kiemelte és leszaltózta (4-0), onnan pedig tusolta.

Lévai Zoltán
Lévai Zoltán az indiai Gurprit Szingh ellen küzd a férfi kötöttfogású birkózók 77 kilogrammos súlycsoportjának legjobb 16 közé jutásért vívott mérkőzésén. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A nyolcaddöntőben az azeriek világ- és háromszoros Európa-bajnoka, a tokiói játékokon 77 kilóban bronzérmes Rafiq Huseynov volt Szilvássy ellenfele

A mérkőzés első másfél perce izgalommentesen alakult, az állóharc teljesen meddő volt, végül a bírók Szilvássy passzivitás miatti figyelmeztetésével törték meg az addig látottakat (0-1). Huseynov lentről hosszas előkészítés után elsőre szabálytalannak tűnő mozdulattal billentette át Szilvássyt (0-3), aki szinte azonnal kérte Módos Péter szövetségi kapitányt, hogy kérjen videózást, mert riválisa a lábát használta. A zsűri azonban nem látott hibát az akcióban, így a magyar sportoló komoly, 4-0-ás hátrányból folytatta a küzdelmet

A második menet elején Szilvássy nagy iramot ment, érezhetően gyorsan le akarta küldetni ellenfelét, amit 45 másodperc után meg is tehetett, majd lentről nagyon szépen összefogta és magasan kiemelte Huseynovot, a zóna szélénél pedig megdobta. A mozdulatsor gyönyörű volt, de csak két pontot ért, így állásból 4-3-as azeri vezetésről folytatták a felek, Szilvássynak az állóharcra pedig nem maradt elég ereje, így minimális különbségű vereséget szenvedett.

Lévai a 16 között pedig a kazahok 33 éves versenyzőjével, Demeu Zadrajevvel találkozott

A BHSE birkózója az első menetet végig irányította és már állásból is több bíztató indítása volt, amikből azonban nem sikerült akciót csinálnia, de a szakasz közepén leküldethette (1-0) ellenfelét. A parterhelyzetből Lévai néhány másodperc után szépen összefogta a kazahot, majd megemelte, de nem tudta megdobni, ahogy a második emelése sem volt elég magas és a dobása sem volt sikeres, ráadásul a kazah megkontrázta az akciót és kiléptette a magyart (1-1).

Szilvássy Erik
Szilvássy Erik (pirosban) az azeri Rafig Huseynov ellen küzd a férfi kötöttfogású birkózók 82 kilogrammos súlycsoportjának nyolcaddöntőjében. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A szünetben így Zadrajev állt jobban, de a meccs képe alapján nem volt aggasztó helyzet, még akkor sem, amikor a kazah mondhatni menetrendszerűen visszakapta a lenti lehetőséget, miután Lévait látták passzívnak a bírók (1-2). A parterhelyzetben aztán a 27 éves Lévai egy ideig jól védekezett, viszont riválisa kitartó próbálkozásai meghozták eredményét és pörgetni tudott (1-4). Ezt követően Lévainak állásból kellett volna ledolgozni a hátrányt, de nem tudta felőrölni Zadrajevet, aki a végéig remekül állt a lábán.

„Ha vezettem volna, akkor nagyobb hittel tudtam volna menni előre, és nem az ember fárasztására kellett volna koncentrálnom, a második menetben pedig több erőm maradt volna védekezni. Az emelésnél megbicsaklottam talán… Az volt a baj, hogy leért a lába és nem tudtam olyan nagyot belevágni”

– mondta a vegyes zónában a mérkőzés után Lévai Zoltán, majd hozzátette, megtett mindent, de ma kazah ellenfele volt a szerencsésebb. 

Lévai és Szilvássy még a vigaszági folytatásban reménykedhet, amihez legyőzőik fináléba jutására van szükség.

Az első meccsén vesztes nehézsúlyú Vitek Dáriusz kiesett a versenyből, miután litván legyőzője kikapott a negyeddöntőben.

(MTI)

Orsós Sztálvira a vigaszágon folytathatja Belgrádban

Post Views: 1

JochaPress