Országos Szintfelmérő Tornaverseny és Szakmai Nap Dunaújvárosban

A DKSE Tornacsarnok felszereltsége minden igényt kielégítő, ezért a versenyt egy szakmai programmal egészítettük ki, melynek az volt a célja, hogy tovább pontosítsuk, csiszoljuk a 2019-ben érvénybe lépő új gyakorlatokat, és gyakorlási lehetőséget biztosítsunk olyan szereken, amelyek az egyesületeknek nem áll rendelkezésére.

A verseny célja az volt, hogy az olimpiai ciklus felén túljutva lássuk, ki, milyen szinten tart a gyakorlatok verseny szituációban történő bemutatásában. Ki az, aki egyes, illetve kettes szinten képes versenyezni, hisz a berlini Nyári Világjátékokra egyes és kettes szintű kvótát is kaptunk.

Ahogy általában, most is láttunk szép, kidolgozott gyakorlatokat és olyanokat is, amiken van még mit javítani. De a lényeg, hogy ismét mindenki lelkesen versenyzett, és igyekezett a tőle telhető maximumot nyújtani. Volt, aki abban fejlődött, hogy már szebben, technikásabban tornázott, mint az előző versenyen és volt, aki abban, hogy az egyes szint után, mostanra igyekezett megtanulni a nehezebb, kettes szintű gyakorlatokat. Olyan versenyző is akadt, akinek sikerült plusz pontot/kat érő bónusz elemet/ket beépíteni a gyakorlatába.

Idén először van olyan női tornászunk, aki a négyből három szeren képes a hármas szintet teljesíteni.

Bár sok feladatunk van még hátra a következő Speciális Olimpiáig, összességében elégedett vagyok. Köszönöm mindenkinek, akinek valamilyen szerepe volt abban, hogy ez a nap ilyen eredményes lehetett!

Helyszín: Dunaújváros, DKSE Tornacsarnok

Időpont: 2021.11.28.

Sportolói létszám: 4 egyesület – 20 versenyző

Egyesületek: DASZ SE – Darvastó,

                      Életjel Alapítvány/SOFI – Budapest,

                      Irmák Sprint SE,

                    „Mozdulj Diák” DSE – Dunaújváros










Szöveg:

Salamonné Szabó Éva

torna szakágvezető